Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
 

Tucatnyi település

Homoródszentmárton község feltérképezését a keleti régióban kezdjük, amelyben négy falut találunk. Homoródremete viszonylag késői alapítású – római katolikus sziget –, látványosan ötvözik régi épületei a hegyaljai székely és a szászos jellegű építkezés formakincsét, Gyepes, Homoródkeményfalva, Abásfalva pedig úgyszintén hagyományos házai és gazdasági épületei sokaságával a kőből történő építkezés formáinak jellegzetes példáival szolgál, de olyan kimunkált stílusbeli sokoldalúság által, amelynek mindenképp magas szintű védettséget kellene élveznie.

Friss beavatkozás egy régi remetei épületen

A községközpont a Nagy-Homoród mentén fekszik, itt intézik tizenkét helység ügyes-bajos dolgait. Még felsorolni is nehéz olykor mindet anélkül, hogy valamelyik kis települést kifelejtenénk. Kezdjük a déli végeken: Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál, aztán haladjunk északnak, Recsenyéd iránt, Bágy következik, nyugaton Lókod, Kénos, majd keletre fordulva, Homoródremete, Gyepes, Homoródkeményfalva, Abásfalva, s a községközpont maga, de hirtelen előkerül az alig létező falu, Bükkfalva – amely Szentmárton egyik utcájaként szerepel ugyan a kimutatásokban –, különálló, ám egyre inkább „rendes” település jelleget ölt a helyi civilek hozzáállásának, illetve a Román Viktor szoborparknak köszönhetően. Tehát a tizenkettő máris tizenháromra bővült a mi „sajátos” nyilvántartásunkban.

Ezekre az értékekre, az életmódra és az életvitelre mindenképp rávilágítunk a következőkben. Terveink szerint a következő, Homoródszentmárton községhez kapcsolódó riportunkban Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál és Recsenyéd következik, aztán Bágy és Bükkfalva, majd Lókod, Kénos és végül a községközpont bejárásával fejezzük be a mostani látlelet elkészítését. A sorrend egyébként változhat. Ha sikerül, Abásfalván egy, a népi kultúrához és az épített örökséghez kapcsolódó kerekasztalt is kezdeményeztünk, amelyen helyi és megyei vezetők, egyszerű lakosok és vállalkozók, valamint civil aktivisták tanácskozhatnak a hagyományos településkép védelmének konkrét feladatairól. Tesszük ezt annak reményében, hogy az Élő Székelyföld Munkacsoport kezdeményezése és a Hargita Népében, valamint a Háromszékben meg egyebütt megjelenő publikációinkban foglaltak ne csak írott malasztként maradjanak meg, hanem valahol a tudat és az épülő valóság szintjén is tovább hassanak.
 

A székely anyaváros végvára vagy elővárosa?

Homoródremete keletkezéséről két legenda is fennmaradt. Helytállóbb, ha a kettőt együtt vizsgáljuk, és azt mondjuk, hogy a ma már ismeretlen remete által kedvelt, körben hegyektől védett völgyben levő, egy korábban elpusztult faluba a környéken jelentősebb birtokkal rendelkező Kornis és Bíró családok zselléreket telepítettek, és ebből jött létre a mai helység (első említése 1506-ból maradt fenn), amely egy ideig az unitárius vallást gyakorolta, hogy aztán a római katolikus hitben állapodjék meg Ágotha János (1755–1834) idejében. Bő százötven éven át helyben lakó plébánosa is volt az egyházközségnek (1984), utána Székelyudvarhelyről látják el, jelenleg a Kis Szent Teréz Plébánia filiája. Kétségtelen, hogy amennyiben a Kerekerdő felé rendbe teszik az utat, akkor a 8 kilométerre levő város hatása még inkább felerősödik.

A 252 éves Molnár-féle ház

Azt közölték a helyiek, hogy mind a 82 bennvalónak jó gazdája van, sok köztük a városi, és nem minden esetben elszármazottak, hanem olyan tulajdonosok – köztük külföldiek is –, akik a továbbiakban itt állandó lakhelyet vagy legalább hétvégi pihenőhelyet hoznának létre maguk és családjuk számára. Ez a tendencia már látszik a településen, végül is nem olyan rossz a makadámút, a manapság igen gyakori és ilyen jellegű igénybevételre alkalmas városi terepjárókkal percek alatt megközelíthető. Amennyiben Felsőboldogfalva, illetve a községközpont felé megyünk, akkor ez a távolság rögvest 24 kilométerre gyarapodik, és Remete így gépkocsival mintegy fél óra alatt közelíthető meg.

Húsz évvel ezelőtt Sepsiszéki Nagy Balázs, amikor bejárta ezt a területet A Székelyföld falvai a huszadik század végén című könyve írásakor – egyébként ő az egyetlen, aki Orbán Balázs után valóban eljutott minden székelyföldi településre – még egy összevont, négy tanulóból álló elemi iskolai tagozatot talált itt. Ma mindössze egy óvodáskorú és egy felső tagozatos gyermeket regisztrálnak. A népesség hosszú időn át stabil szintje sokáig háromszáz fő körüli volt (1850-ben 298, 1890-ben 319, 1910-ben 342, 1930-ban 319, 1941-ben 349, 1956-ban 308 lakosa volt, hogy aztán az 1962-es kollektivizálást követően rohamosan csökkenni kezdjen, 1977-ben 194, 1992-ben 146, 2011-ben pedig 53 lelket írtak össze, pillanatnyilag – 2019. augusztus – 44-et tartanak számon.

A háromszáz helyi lakos tartós ittléte azt feltételezte, hogy a környezetnek, a természeti erőforrásoknak, a gazdasági potenciálnak, a hely adottságainak „békeidőben” ekkora a lakosságeltartó szintje. Ez a tény bizonyítja, hogy a természetes szaporulatot, az önfenntartást, a prosperálást akadályozó tényezők aztán a rendszerváltozást követő időkben sem szűntek meg, hanem még inkább felerősödtek vagy megsokszorozódtak, hiszen megnyíltak a munkavállalási lehetőségek Nyugat felé, amelynek jelentős az elszívó ereje, és ma is tart. Ezt ellensúlyozza a Székelyudvarhely irányából mutatkozó ingatlanbefektetői érdeklődés, amely akár semlegesítheti a negatív hatásokat, és a falut egy másfajta (akár alvó- vagy elővárosi) pályára helyezheti.

Szélmalom. Gyöngyössy János felvétele

A római katolikus plébánia és templom ma felújítva várja a híveket. Az évek során, azt követően, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Botár Gábor (1964–2016) főtisztelendő, aki a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-templom plébánosaként vállalta el Remetét filiaként (1998), az egyházi kisugárzás továbbra is hat, hiszen időnként búcsús zarándoklatokat szerveznek, illetve a városi egyházközség ministránsai, gyermekei számára minden évben több ízben tartanak itt szabadidős programokat. Ez a pasztorációs gyakorlat kiegészíti a hagyományos hitéletet, korszerű és új formákat alkalmaz, amelyek végső soron megtermékenyítő hatással vannak a helyi közösségre, illetve azt rendszeresen frissítik, és gyarapítják a hely iránt elkötelezettek számát, élményeket nyújtanak azok számára is, akik csak ritka alkalmakkor juthatnak el ide.

A papi telken zajló munkálatokat, az épületek továbbgondolását Bogos Ernő csíkszeredai építészre bízták (a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, az erdélyi Országépítő Kós Károly Egyesület igazgatója), akinek nagy jártassága van a falusi környezetben található épületek revitalizációs újragondolásában. Ennek a sikeres beavatkozásnak is lesz némi továbbsugárzása. Követhető akár, hiszen ma már olyan beavatkozásokat látni egy-egy magántulajdonban levő ingatlan felújításakor, amelyek kimerítik a giccs fogalmát. És ott, a templom felé vezető kis utca bejáratánál áll még Remete talán legrégebbi épülete, az 1768-ra datált Molnár Ferenc-féle ház (fotó). Talán az is felújítható lehetne. Létezik itt egy működésképtelen szélmalom is – egyetlen a környéken! –, amely szép látvány, érzékletes példája annak, hogy az ízlés a funkcionalitással eredménnyel ötvözhető.

(folytatjuk)

Simó Márton