Kromp József árkosi falubíró visszaemlékezéseiA „jóistenke fehér kabátorban”

2021. január 18., hétfő, Emlékezet

Az árkosi unitárius egyházközség levéltári anyagának digitális megörökítése közben értékes iratcsomagra bukkantam. A csomag egyik kézirata Kromp József, az 1916-os román betörés alatt kinevezett árkosi falubíró visszaemlékezése, a másikat – bár aláírás nélküli –, Faluvégi András árkosi tanító írhatta, aki az események résztvevőjeként és szemtanúként a falubírót ért vádakkal szemben fogalmazta meg védiratát. A harmadik, Tanúsítvány címmel a falubíró megszállás alatt tanúsított pozitív magatartását bizonyítja. A kéziratok számos – mondhatni első kézből való – újdonságot, részletet hoztak az árkosi román betöréssel, illetve megszállással kapcsolatban.

  • Kromp József és felesége sírköve az árkosi temetőben. A szerző felvétele
    Kromp József és felesége sírköve az árkosi temetőben. A szerző felvétele

A kéziratok

A román állami levéltár megyei igazgatóságán Árkosnak az első világháborúra vonatkozó iratai hiányoznak, megnehezítve ez által a történtek hiteles rekonstruálását. Az intézmény őrzi viszont Háromszék vármegye alispánjának iratait, melyekben árkosi vonatkozású adatokat találtam.

A román megszállás befejezése és a román hadsereg Erdélyből való kivonulása után az újonnan kinevezett vezetők alispáni rendeletre egy tíz kérdésből álló kérdőívre válaszoltak a román megszállás idején történtekkel kapcsolatban. Az 1916. november 17-én keltezett, az árkosi Barabás József és Fejér Károly jegyző aláírásával megerősített válaszban többek között ezt olvashatjuk: „Az oláh előljárók a következők voltak: Kromp József birói, Hadházi Albert kisbirói, Kisgyörgy Ferencz, Tódor Lajos, Zoltán József és Bencze András esküdtek. A fent nevezett oláh előljárók közül Hadházi Albert és Kisgyörgy Ferencz az oláh katonákkal együtt rabolták és zsarolták a községi lakosságot, egyszóval az oláh katonák vezetői voltak. A többi előljárók kifogástalan magaviseletet tanúsítottak. Oláh pap és tanító a községben nincs.” A már említett Tanúsítványban pedig ez áll: „...alolírtak lelkiismeretesen tanusítjuk, hogy Cromp József, a román uralom alatt mint kinevezett biró, mint lelkiismeretes magyar honpolgár viselkedett s magyar érzelmeiről minden ténykedéseiben jó magaviseletet tanusított.”

Az említett kéziratok keletkezésének azonban nem ezek voltak az okai: a megszállás után az otthon maradt és az elmenekült, majd visszatért lakosság részéről nem volt ritka a román hatóságok által kinevezett vezetők iránti bizalmatlanság. Úgy gondolták, hogy a kinevezettek kiszolgálták a betörő román csapatokat, tevékenyen részt vettek a fosztogatásban. Hiszen fosztogatás Árkoson is volt: „Árkoson (...) is az otthon maradt csőcselék rabol és rombol” – írta a naplóíró Balázsovich Sándor sepsiszentgyörgyi patikus.

Kromp Józsefet – ha nem is hivatalosan – a román hatóságokkal való közreműködéssel Régeni Áron későbbi kántortanító egyik, a Pesti Hírlapban megjelent tudósításában vádolta meg. Holott a kálnoki születésű Régeni Áron – bár 1916 nyarán kinevezték az árkosi elemi iskola tanítójának, illetve az unitárius egyház kántorának – a román betörés miatt ősszel már nem foglalhatta el állását, és visszatért a kolozsvári iskolához. Az 1916. november 2-án, A felszabadult Háromszék címmel közölt tudósításában, a sok értékes adat mellett, a tények valódiságának ellenőrzése nélkül a falubírót a román hadsereggel való közreműködéssel vádolta, nyugalmazott csendőrnek nevezve őt. Ezek megcáfolására írta később Kromp József iratát.
 

A falubíró

De ki is volt Kromp József? 1847. március 20-án született Naszódon Anton Kromp és Mimi Kromp (szül. Major) gyermekeként. Római katolikus vallású, pénzügyőri szemlészként dolgozott nyugdíjazásáig. Az árkosi lakossá válása előtti időből kevés adat áll rendelkezésünkre. A kolozsvári Magyar Polgár 1877-ben parajdi lakosként, az Ellenzék folyóirat 1885-ben pedig a csík-gyimesi értelmiség tagjaként említi nevét, mindkét esetben nemes célra való adakozás kapcsán. 1902-ben 55 évesen vonult nyugdíjba.

Az árkosi állami nyilvántartás szerint 1910-ben már özvegy, de nem tudjuk, voltak-e gyermekei az első házasságából. 1910. október 27-én, 63 évesen az árkosi unitárius templomban házasságot kötött az ugyancsak özvegy, 55 éves Lázár Mária árkosi lakossal. A család Árkoson, az akkori 249. házszám alatt (jelenleg 129.) levő ingatlanban lakott. Nem volt gyermekük, életük vége felé Váncsa Mózest vették maguk mellé, aki utólag a házat örökölte.

Kevés adatunk van árkosi életükről. Az első világháború kirobbanása kapcsán két alkalommal adakoztak a magyar hadsereg részére. A kéziratok tanúsága szerint a Kromp házaspár lakóházukon kívül kevés megdolgozható mezőgazdasági területtel rendelkezhetett.
 

Bírói tevékenysége

A román hadsereg Árkosra érkezése után (1916. szeptember 3.), közvetlenül a Szentkereszthy-kastély kirablását követő napokban, a román katonai parancsnokság írásbeli kinevezéssel Kromp Józsefet nevezte ki falubírónak. Nem jelentett ez örömet számára, tudta, hogy mivel fog járni: „Szándékom volt ha már itt maradtunk benn a házba és ha ránk jönnek lehető legnyáias szavakkal megkérem ne báncsanak, mert jol tudtam ha közükbe megyek és észre veszik hogy románul beszéllek megfognak hurczolni mindenfelé mint tolmács...” – írja.

Faluvégi tanárral jelen voltak a Szentkereszty-kastély kirablásánál, ennek leírása után aggódva csitította a felindultságában a magyar himnuszt fütyülő tanítót. „...ott ültünk és megnéztük hogy rabolnak a tisztek fiokrol fiokra menve rakták a katona ladikoba az mikor televolt kiment szekerre rakták vissza jött és igy tovább – Kébzelhető – péna nem irhassa le a szivem szorulását látván, hogy ezek a nagytisztek saját kezüleg rabolnak, sőtt oda hívtak szemtanunak roppant szomoru lettem egybe tetőzte a nagy aggodalomnak azon körülmény észrevettem hogy Faluvégi ur kikell a beke tűrésből és nagyon féltem, hogy ha legcsekélyebb ellenvetést tesz, határozottan foglyul ejtettek volna.”

A bírói tevékenysége legfőképpen a betörő hadsereg vezetősége és a helyi lakosság közötti kapcsolattartás volt. A románul jól beszélő Kromp József feladata a hadi parancsnokság által kiadott rendeletek, parancsok lefordítása, a lakosság tájékoztatása és a tolmácsolás volt. Írásos felhatalmazása segítségével számos alkalommal segítette falustársait, megelőzve azok kirablását: „eljött egy hajnalba hozzám zsellér asszony Olá Jánosné nevü és felriasztott benünket, hogy eljött egy 4 katona az éjjen 2 szekerrel behelyezkedtek helybéli Barabás Károly udvarára, én gagyába és pántofliba mentem oda és kérdeztem töllük mi járatba vannak – ők szintén bevallották hogy ott sok sertés van és azokbol elvisznek csak egyet hagynak a kisebb én bemutattam magamat arra és megmutattam az írás beli kinevezésemet mely Angelesku volt aláírva és be volt írva hogy rabolni nem szabad, arra barátságosabban beszéltek mondván ha igy van akkor onnan nem vesznek, kapnak egyebüt, főzték teát és azután elhajtottak.”

Ez a tevékenysége nem volt veszély nélküli. Idézek egy másik esetet: „a következő napon jött hozzám rohanva Barabás Lajosné, panaszkodva hogy ő nem hál a házánál hanem Bedőházi Lőrincznél az anyosával együtt azonban hogy nem volt otthon bementek egy 6 főből katonák szét hányták minden a házba és az öszes tyukjait leverik és megölik. Arra oda mentem de mikor kapuhoz értem megnyitva volt, és engemet észrevettek le dobtak a levágott és takarítással foglalkozott tyukokot a kezükből, én előre mentem feleje mondvan romanul ne lőj, aszonyok hátra huztak ne megyek most agyonlő én előre mentem egy 3 lépésnyi közel hozza elő vettem a kinevezésemet megmutattam akkor leeresztette a fegyverét...”
 

„Hamisított” cédulák

Később a falu szövetkezeti épületét is próbálta megmenteni: „Egy nap lementem Faluvégi urhoz hogy lássam mi ujság van ott mikor a szövetkezetthez értem valami gyerekek voltak ott és azt mondottak hogy 3 katona bement a szövetkezett udvarára akkor a szövetkezett megvolt rabolva a katonák részéről mert ott őrt álltak volt és senkit közel nem engedték napal őrködtek ejjel szekerekkel szállítottak, de bementem és kérdeztem ott mit művelnek mert tilos a betörés ott 2 katona ben voltak az ablakon bementek volt ben volt egy őrmester a hogy egy kün állo fegyveres őr mondotta, én bekiáltottam őrmester mit művelnek ott, arra belül mérgesen kiáltott kia! mit akkor arra feleltem én vagyok a kolonél ur által kinevezett primár, nem szabad garázdálkodni a generál Costesku parancsa folytán, arra még mérgesebben azt kiáltotta benül – primár nem primár távozzál azonnal innen ha szereted az életedet. Gondoltam e már nem tréfa és távoztam – és magamba gondolatokba merülve hogy milyen koczkázott helyzetbe vagyok velük szembe menni azon vad ellenséggel neki tiltani a rablás, – egyszer megtámad valamelyik keresztűl lő a vagy szuronya hegyére veszen az teljes életuntá tett, a szomoru gondolataim ha eszembe jutott hogy én itten ebbe a községbe amugy is egyedül állok a nélkül hogy egy komolyabb eseten ha támad valamely semmi segítség nem leend – tamadt egy ötletem mégis tőllem tellhetően a falut védenem kell ha az életem árán is a jo Istenre bizom ez a még tőlle adott élet perczeim, de tenni kell valamit. Czedulákat kezdettem irni minden ember kapuján, hogy a betörések és garázdálkodások bár némileg szűntessem.”

A kéziratban említett cédulákat a katonák nem tartották hivatalosnak. Egy furfangos ötlettel azonban végül sikerült a terve: egy régebbi monogramját felhasználva, mellyel a mosodába beadott fehérneműjét jelölte meg, jól betintázva, úgy hogy jobbára a K és R betűk látszodjanak, olyan cédulákat írt, melyeket a román katonák az Anghelescu altábornagy által kiállított hivatalos iratnak ismerték el. Ezekkel a cédulákkal a falu lakossága szabadon utazhatott a szomszédos helységekben és a mezei munkára. A cédulákból Kálnokra és Kőröspatakra is juttatott. Az előbb említett Régeni Áron-cikkben Zoltán József kálnoki szövetkezeti boltos magának tulajdonította e cédulák készítését. Kromp József kéziratában szomorúan rója fel az ellene felhozott igazságtalan vádakat és pontosításokat hoz a tudósításban említett eseményekkel kapcsolatban.
 

A háború után

A világháború befejezése után a Kromp család továbbra is Árkoson élt, de semmi adatunk nincs a mindennapjaikról. Elsőként Kromp József hunyt el 86 évesen, a halotti bizonyítvány szerint 1933. július 2-án, felesége három évvel később, 1936. február 14-én. Az árkosi temetőben nyugszanak, a temetőkert mellé átállított márvány sírkő felirata szerint hárman ugyanabban a sírban: Kromp József, Váncsa Ilyés és Lázár Mária.

Napjainkban a faluban szinte senki nem emlékszik rájuk, ám mégis sikerült néhány visszaemlékezés-töredéket összegyűjteni. Barabás Vilma jóvoltából megtudtam, hogy hol lakott a család. A szomszéd Bedőházi család is emlékezett, hogy Kromp József családi barátként az egyik Bedőházi gyermek születésekor egy saját készítésű keretbe foglalt, nyomtatott képet ajándékozott, mely a nagyszülők haláláig a ház falán függött, majd onnan a padlásra került, amit ott meg is találtunk. Incze Lajos a hosszú életű édesanyjától hallottak alapján érdekes szóbeli emléket osztott meg: a nyugalmazott szemlész rövid szakállt viselt, és mivel sokat járt fehér kabátban, a gyermekek így emlegették: „Itt megy a jóistenke fehér kabátorban!”

Az utód nélkül elhalt, nyugalmazott szemlész, falubíró emléke hamar elenyészett, de a fennmaradt kézirat elevenné teszi Árkos község történelmének egyik rövid, ám annál ellentmondásosabb epizódját.

Márk Attila

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4439
szavazógép
2021-01-18: Riport - :

Homoródszentmárton község megközelítése (Bánja-e a székely? / 11/1.)

Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Háromszék/Kovászna, Maros és Brassó megyébe is.
2021-01-18: Belföld - :

A küzdelmet folytatni kell! (Székely Nemzeti Tanács)

Az európai kisebbségek közösségi jogait bővíteni szándékozó Minority SafePack polgári kezdeményezés ügyében az Európai Bizottság elutasította külön jogszabálytervezet megalkotását, azt hangoztatva, hogy a kisebbségek ügyében – legyenek azok etnikai, nyelvi vagy éppen szexuális kisebbségek – megfelelő és hatékony a közösségi jog. A romániai magyar közösség tagjaiként mi, székelyek ezzel aligha érthetünk egyet – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi közleményében.