Idén lett tízéves Erdővidék legelismertebb filmes vállalkozása, az erdőfülei székhelyű Emlékgyár Stúdió. Szőcs Szilárd és Deák András lelkes amatőrből évek kitartó munkájával jó nevű esküvői filmessé és fényképésszé, majd dokumentumfilmessé vált. Az Erdővidék 100 arca nevet viselő rövidfilmsorozatuk egyik részével tavasszal megszerezték a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és a Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett, Milyen jó, hogy itt vagyunk című videópályázatának első díját, és az elmúlt hetekben bemutatták a Kovászna Megyei Művelődési Központ felkérésére készített Székföldje – Szórványban a tömb peremén című alkotásukat. Bár munkájukat szakemberek is elismerik, mégsem a díjakat tartják legnagyobb sikerüknek, hanem azt, hogy filmjeik által a tájegységet népszerűsíthetik. A 102 éves, életörömmel teli bardoci Kolumbán Juliska néniről szólót például a széles nagyvilágból már közel hárommillióan tekintették meg.
Egy felkéréssel indult minden
Szilárd a Baróti Szabó Dávid Középiskolában érettségizett 2006-ban, majd a kolozsvári egyetemi évek következtek. A kincses városból való hazatérését követően egy volt osztálytársa kérte meg, videózza le lánya keresztelőjét. Mindezt csak azért, mert tudta, szívesen fényképezget… Bátor ember – mondják az ilyenre!
Szilárd viszont kihívásként élte meg barátja óhaját, régi, még mini VHS-kazettás kamerát kölcsönzött, és amolyan hályogkovácsként megörökítette a nevezetes családi eseményt. Rögtön jött is az első és második akadály: meg kellett fejtenie, miként lehet a rögzített anyagot számítógépre másolni, illetve milyen programmal lehet azt megvágni.
Aztán mintegy maguktól érkeztek a hasonló megrendelések, és Szilárd is a világhálón fellelhető oktatófilmek segítségével egyre többet tanult a szakma fortélyaiból. A filmekért már némi pénzt is kapott, amit jobb felszerelésre fordíthatott, és amolyan önkéntes képi krónikásként a helyi közéleti pillanatokat is rögzítette. Derűlátó Erdőfüle című, közel tíz esztendeje megjelent riportunkban az erdofule.ro honlap fenntartóiról és működtetőiről beszámolva meg is dicsértük a kis csapatot: „nagy sikernek örvendenek a bálokról készített felvételeik, de népszerűek a régi labdarúgóéletet megörökítő, ma már dokumentumértékű fényképek, kis videóik, cikkeik is” – írtuk 2011 tavaszán.
Ez idő tájékán Szilárdhoz egyre több filmezésre szóló megrendelés futott be, miközben azt is jelezték neki, örvendenének, ha fényképész is lenne vele. A nála kilenc évvel fiatalabb, még szinte gyerek, de igencsak érdeklődő Deák Andrást kérte fel együttműködésre.
András úgy emlékszik vissza a kezdetekre: tizenhárom éves múlt 2010-ben, amikor egy falubelitől fényképezőgépet vásárolt, hogy szülei felvételeket készíthessenek a konfirmálásán. Rá néhány hétre volt egy keresztelő, amelyen már ő fényképészkedett. Elismeri, elég botcsinálta fotós volt még akkoriban, de más nem nagyon akadt a faluban, ráadásul olcsón dolgozott – az első bevétele nyolcvan lej volt, és utána se sokkal több –, és időközben a tanultak és a tapasztalat által Szilárdhoz hasonlóan ő is sokat fejlődött. Ekkor már kezdte hinni, hogy a jövőjét ebben a szakmában találja meg.
Megélhetéssé vált a hobbi
Jelentős lépés volt életükben, hogy 2013-ban egy baróti esküvő videózására és fényképezésére kérték fel; a megelőlegezett bizalmat a lehető legigényesebb munkával próbálták meghálálni. Nemsokára jött a második, harmadik és sokadik megrendelés is, sőt, manapság már nem ritka, hogy Erdővidék határán kívülre, Sepsiszentgyörgyre, Brassó és Maros megyébe hívják egy-egy lagzira, és arra is volt már példa, hogy – bár ez utóbbi a koronavírus-járvány miatt elmaradt – Magyarországra voltak hivatalosak.
Szilárd és András munkára készen. Fotó: Pele Photography
Sok megrendelést hozott, hogy a honlapukon és a közösségi oldalon elérhetőek munkásságuk legszebb képei, de a legjobb reklámot a megelégedett friss asszonyok jelentik, akik barátnőiknek elmondják, ismerőseiknek megmutatják az elkészült felvételeket, és lelkesen ecsetelik, mennyire jól jártak a fülei legények megbízásával. Hogy ez a megelégedés hosszú távon megmaradjon, az kell – hangsúlyozza közösen Szilárd és András –, hogy folyamatosan tanuljanak. Ezért mondhatni naprakészen követik a videocsatornákon elérhető neves külföldi szakembereket, a képalkotást segítő új programokat, és soha nem hiányozhat az önkritika. Ha dicsérik is munkájukat, maguknak el kell tudni ismerniük, hogy bizony-bizony kicsit nagyobb gonddal beállított fénnyel, élesebben vagy tompábban vett szöggel, az események kicsit gyorsabb lereagálásával jobb, teljesebb felvételt is elérhettek volna, és el kell gondolkodniuk azon, hogy legközelebb miként tudják kiküszöbölni a hiányosságokat.
Nagy jelentősége van annak is, hogy milyen felszereléssel dolgoznak, ezért rengeteg pénzt fektetnek gépekbe.
Megmutatni Erdővidéket
A koronavírus-járvány miatt elmaradtak az esküvők, és hirtelen rengeteg szabad idejük lett, nekifogtak tehát megvalósítani egyik régebbi, Erdővidék 100 arca nevet viselő tervüket. Elképzelésük az volt, hogy megkeresik a tájegység azon személyeit, akik életszemléletük és -tapasztalatuk megosztásával egyedi üzenetet közvetítenek, bátorítanak és elgondolkoztatnak.
Első pillanattól kezdve népszerűek lettek a néhány perces alkotásaik. Hogy miért, azt Szilárd és András is csak találgatni tudja. Talán azért, mert az eddig elkészült tizenhárom filmjük idős szereplői előrehaladott koruk ellenére nem megtörtek, hanem arcukon derűvel tudnak mesélni még az általuk megélt legnehezebb évekről is.
„Őszintén és mondhatni nyersen, meg nem válogatott szavakkal, de mégis szépen mesélnek életükről, családjukról, hitükről, az átéltekről, és láthatóan bíznak a jövőben. A visszajelzések alapján ezt érzik a filmek nézői is. Levelet kaptunk Zilahról és Szatmárról, hogy ott is élnek olyanok, akiknek lenne, mit mesélniük, Dabas környékről engedélyt kértek, hogy a kultúrotthonban levetíthessék azokat, egy nyárádmenti polgármester pedig az öregotthon lakóinak kívánta bemutatni, hogy az ott lakók a járvány miatt ne csüggedjenek. Minden várakozásunkat felülmúlta a filmek fogadtatása” – mondotta Szőcs Szilárd.
Deák András telefonján az elérhető statisztikákat mutatja: Magyarországról és azon belül Budapestről, valamint Felvidékről, Németországból, az Egyesült Királyságból, Belgiumból és a Vajdaságból is sokan nézték meg a filmeket. Amúgy szívesen adják meg a vetítés jogát bárkinek, aki kéri, de azt nem méltányolják, ha valaki letölti, majd a forrás megnevezése nélkül saját oldalára felteszi. A film legyen a Facebook Erdővidék oldalhoz köthető, mert úgy a néző figyelme kicsit a régió felé terelődik.
„Jó érzés, hogy szeretik a filmeket, hogy némelyikért díjat kapunk, vagy hogy neves filmesek is megdicsérnek – mindez fontos és ösztönöz –, de legalább ennyire lényeges az is, hogy hozzájáruljunk Erdővidék meg- és elismertetéséhez.”
Pályázatból fejleszteni
Volt már szó róla, hogy a tehetség mellé feltétlen szükséges a megfelelő műszaki felszerelés. Sokat lendít ezen, hogy egy 2018-as pályázat révén 178 ezer lejt nyertek, amiből 128 ezer lejt eszközökbe fektethettek. A megyei tanács által koordinált StartUp Now pályázatot András vette észre, és bár úgy vélték, nem veszélytelen részt venni rajta – mert ha nem teljesülnek a vállalások, vissza kell fizetniük a pénzt –, mégis beneveztek.
A fővállalkozó András lett, akinek képzésen kellett részt vennie, majd pályázatíró segítségét kérték. Eredményhirdetéskor éppen felettük húzták meg a vonalat, de még bizakodóak maradtak, mert a tapasztalat azt mutatja, szinte biztos, hogy egy-két nyertes visszalép. Így is történt, két hónap múlva kiderült, őket is támogatják. A pénzből a lehető legmodernebb eszközöket sikerült megvásárolniuk, és a vállaltakat is teljesítették.
Fénykép a családnak
Néhány hónapja az Emlékgyár tevékenysége Baróton fényképész stúdióval bővült. A helyi közszállító vállalattól bérelt helyiségben családokat, kisgyermekeket, szerelmespárokat és baráti társaságokat örökítenek meg a tematikusan berendezett – most éppen téli hangulatot árasztó – sarokban.
Igény van erre a szolgáltatásra – mutatják a számok. Alig egy hónap alatt ötvenen fordultak meg a stúdióban, sőt, arra is volt példa, annyira be voltak táblázva, hogy nem tudták fogadni az érdeklődőket. „Fontos az embereknek, hogy megörökítsék életük legszebb pillanatait: a szülők, ha babájuk született, a fiatalok, ha párra leltek, az iskolások, ha érettségi előtt állnak és hamarosan elszakadnak egymástól, mások gyermekeikkel vagy unokáikkal kérnek közös képet. A stúdiót megpróbáljuk minél többször újrarendezni, évszakhoz és vallási ünnepekhez igazítani, hogy egy-egy család vagy pár akár többször is eljöhessen és mindig mást találjon” – mondotta Szőcs Szilárd.
Szilárd a marosvásárhelyi Vártemplom előtt. Fotó: Deák András
Az elkészült felvételeket jelenleg Brassóban dolgozzák ki, ám a fiatalok az elkövetkezőkben azt szeretnék elérni, hogy az igényeiket kielégítő laboratóriumot hozzanak létre.
Ha terveik valóra válnak, bővítenék csapatukat. Már egy videózásban járatosabb baróti fiatalemberrel megegyeztek, hogy ha újraindulnak a lakodalmak, bevonják őt is a munkába. Készek vele tapasztalataikat megosztani, tanítani, és azt sem bánnák, ha idővel önállósulna, mert ők úgy érzik, néhány éven belül váltaniuk kell.
A dokumentumfilmek irányába
Bár a lakodalmak megörökítése aránylag rövid időn belül szép pénzt hoz, de a szezon fél éve alatti 25–30 film elkészítése diktálta tempót nem sokáig lehet bírni. Az esemény megörökítése tizennyolc órába telik, a vágás és szerkesztés, a fényképek utómunkái pedig újabb napokra foglalják le teljesen a csapatot, így a családjukra már alig marad idő.
A váltás még messze van, de azért készülnek rá.
A nemzeti kisebbségek napján, december 18-án a közösségi oldalon mutatták be Székföldje – Szórványban a tömb peremén című alkotásukat. Örömmel tettek eleget a Kovászna Megyei Művelődési Központ felkérésének, hiszen ez olyan feladat volt, amely egybevág jövőbeli terveikkel. Filmjüket sikeresnek ítélik, de úgy vélik, ha egy hónapnál több időt kapnak az elkészítésére, képileg sokkal jobb és kifejezőbb lehetett volna. „Gyakran megyünk Sepsiszentgyörgyre Előpatak felé, de az az igazság, hogy Székföldjén csak áthaladunk, mert úgy látjuk, nem a mi nemzettársaink lakják, nincs ott nekünk dolgunk. Pedig nagyon nincs ez így! Azt láttuk és tapasztaltuk, hogy bár fogyóban van a magyarság, azért életösztöneik működnek, és készek tenni azért, hogy a román és egyre nagyobb cigány tengerben legyen magyar jövő. Az ő sorsukat pedig azért is érdemes jobban megismerni, mert figyelmeztetés számunkra: ha elhagyjuk szülőföldünket, ha földjeinket nem műveljük meg, nem vigyázunk iskoláinkra, akkor mások jönnek házainkba, mások művelik meg földjeinket, és elvesznek intézményeink” – mondotta Szőcs Szilárd.
Ha minden az elképzelések szerint alakul, hamarosan egy magas színvonalú filmhez járulhatnak hozzá munkájukkal. Történt ugyanis, hogy az Erdővidék 100 arca sorozatukra felfigyelt Takó Sándor anyaországi producer, aki felkérte, járuljanak hozzá egy, a BBC számára készülő, Erdélyt bemutató filmhez. Még nem tisztázott, hogy ez miként fog megvalósulni, de valószínűleg a négyrészes alkotásban tíz-tizenöt perc Erdővidék múltjáról és kultúrájáról fog szólni. A szakmai presztízsen túl – nem mindenkinek adatik meg, hogy a brit közszolgálati adón bemutatott film készítői közt tüntetik fel – Szilárd és András számára öröm, hogy Erdővidék hírnevét öregbíthetik. Továbbá tervezik, hogy bemutatják a tájegység termelőit, ezáltal üzennék: aki dolgozik, annak jövője van itthon is.
