Új árakat szabott a köztemetőben Sepsiszentgyörgy önkormányzata, és módosított a szabályozáson is. A vonatkozó határozatot Tóth-Birtan Csaba alpolgármester terjesztette elő a legutóbbi tanácsülésen, és egyhangúlag elfogadták.
Az elöljáró elmondta: a közös temető gondnokságát 2017-ben vette át a Tega Rt., és most az inflációhoz, illetve a realitásokhoz igazítanák az önkormányzattal kötött szerződést. Nem csupán a díjszabások szorulnak aktualizálásra: vannak régebbi szolgáltatások, amelyekre senki nem tart igényt, de jelentek meg új helyzetek is, ezekhez igazodni kell. A sírkert gyakorlatilag megtelt, most csak válságkezelés folyik – hangsúlyozta az elöljáró, és hozzátette: a temető ügyében közmeghallgatást is tartottak, és néhány ott elhangzott javaslatot be is építettek az új megállapodásba.
Az egyik legfontosabb újdonság az, hogy a két évnél hosszabb ideje elhagyott vagy elhanyagolt sírok esetében megszűnik a használati jog, a hozzátartozóknak, örökösöknek pedig az értesítéstől számított 30 napon belül fel kell szabadítaniuk a sírhelyet, ellenkező esetben a gondnokság teszi ezt meg. Az érintetteket levélben, a sírhelyre és a temető bejáratához kitűzött felszólításban, illetve újsághirdetésben értesítik a határidőről. Ha a hozzátartozók nem jelentkeznek, vagy nem kívánják tovább fenntartani a sírhelyet, akkor azt kiadják másnak, a sírban levő maradványokat pedig az újonnan elhantolt személy mellé temetik.
A szabályozás pontosítja az egy- vagy kétszemélyes sírhelyek, illetve az urnák elhantolására szolgáló üregek méreteit, és összesen huszonhatféle szolgáltatást sorol fel: a ravatalozástól a sírhely kialakításával, karbantartásával kapcsolatos munkálatokon át az esetleges exhumálásig, illetve újratemetésig. A sírásás ára 400 lejről 500 lejre emelkedett, urnás temetés esetében pedig 100 lejt kell ezért fizetni. Sírhelyet lehet 10, 20 vagy 25 évre bérelni, különböző árakon: tíz évre 188 lejért (a korábbi 150 lej helyett), húsz évre 313 lejért (az eddigi 250 helyett), huszonöt évre pedig 375 lejért (ez 300 lej volt), ezen összegeket egyszer kell kifizetni. Öt korábbi szolgáltatást eltöröltek, mert nem volt rájuk igény.
A köztemető telítettsége már évek óta gondot okoz a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, amely előbb a szemközti, használaton kívül helyezett katonai lőteret próbálta megszerezni e célra, ám ez nem sikerült, így a közelben vásárolt fel eladó területeket. Tóth-Birtan Csaba elmondása szerint sajnos épp annak a földdarabnak nem sikerült a birtokába kerülni, amely a meglévő temetőt a majdani új sírkerttel összekötné, e nélkül pedig nem lehet megközelíteni a már megvett parcellákat. Nemrég azonban sikerült azonosítani egy feljárót a Csíki negyed felől, megrendelték az övezeti városrendezési tervet, így lassan egyenesbe kerül a temetőbővítés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.