Nagyobb volt a hiány

2021. január 20., szerda, Belföld

4,4 százalékkal 1040,8 milliárd lejre zsugorodott a bruttó hazai termék 2020-ban – közölte az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság. A bizottság az őszi költségvetés-kiigazításkor még 3,8 százalékos (1058 milliárd lej) csökkenéssel számolt.

Az adat a 2020–2024-es időszakra vonatkozó prognózisban szerepel. A jelentés szerint a gazdaság teljesítményét a vártnál jobban visszavetette a koronavírus-járvány második hulláma, ezzel magyarázták a tavaly őszi jelentésben foglalt adat módosítását. A lakossági szolgáltatások, a járműeladások a vártnál jobban csökkentek, de a mezőgazdaság is várakozáson alul teljesített a tavalyi szárazság miatt.

A testület az idei várható gazdasági növekedésre vonatkozóan is mérsékelte derűlátását, hiszen a korábban közölt 4,5 százalékos növekedés helyett az idén 4,3 százalékos GDP-bővülésre számít. Az év végi inflációt 2,6 százalékra, a munkanélküliségi rátát 3,5 százalékra becsülik.

A Ziarul Financiar gazdasági újság által megkérdezett elemzők ugyanakkor a 4,3 százalékos növekedést is túl optimistának tartják. A nemzetközi intézetek és az elemzők többsége 2,7 és 3,3 százalék közötti GDP-bővülést valószínűsített az idei évre. Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap 4,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 207
szavazógép
2021-01-20: Világfigyelő - :

Rengeteg fertőzött visszakerül a kórházba

Az új típusú koronavírussal fertőzött és kórházi ápolásra szoruló páciensek mintegy 30 százaléka hazaengedése után néhány hónapon belül visszakerült az intézménybe Nagy-Britanniában – állapította meg egy új, nagy létszámú kutatáson alapuló vizsgálat.
2021-01-20: Belföld - :

Kelemen Hunor feladatai

Florin Cîţu kormányfő elfogadta a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét és felelősségi területét meghatározó döntéseket, amelyek meg is jelentek a Hivatalos Közlönyben.