Oltási stratégiaBővült a veszélyeztetettek köre

2021. január 21., csütörtök, Belföld

A kormány határozatot fogadott el tegnapi ülésén az országos oltási stratégia módosításáról és kiegészítéséről. Ennek értelmében újabb társadalmi és foglalkoztatási kategóriákat soroltak a veszélyeztetett vagy kiemelt fontosságúak közé. Az e kategóriákhoz tartozó személyek már az oltási kampány múlt pénteken kezdődött második szakaszában megkaphatják a védőoltást.

  • Fotó: RMDSZ
    Fotó: RMDSZ

A kormány honlapján közzétett határozattervezet a veszélyeztetettek közé sorolta többek között a fogyatékkal élőket és gondozóikat, a hajléktalanokat, valamint a temetkezési vállalkozások alkalmazottjait. Kulcsfontosságúnak ítélte a helyi közigazgatásban dolgozókat, a diplomatákat, a nemzeti válogatottakba sorolt vagy az olimpiára készülő sportolókat.

Florin Cîțu miniszterelnök a kormányülés végén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kiemelt fontosságú intézmények nem valamennyi alkalmazottja kaphatja meg az oltást a második szakaszban, ez egyelőre csak a kulcsfontosságú beosztásban dolgozóknak jár. Hangsúlyozta, bevezetnek az oltási tervbe egy újabb szakaszt is, amelyben szintén kulcsfontosságú ágazatokban, de többnyire a versenyszférában dolgozók kaphatják majd meg a vakcinát.

Florin Cîţu elmondta még, az oltási terven bármikor lehet módosítani, ha a helyzet alakulása és az oltóanyagok leszállítása ezt kéri vagy lehetővé teszi. Hozzátette, jelen pillanatban biztosnak tekinthető, hogy március 29-éig Románia kap 2,4 millió adagot a Pfizer-BioNTech vakcinájából, de igényét fejezte ki további 400 ezer dózisra a Moderna oltóanyagából, és hamarosan elérhető lesz az AstraZeneca oltása is. „Az eredeti tervhez képest a második szakasz felgyorsult, és mi készen állunk felgyorsítani a harmadik szakaszt is, ha ezek a vakcinák megérkeznek” – nyomatékosította. A miniszterelnök egy nappal korábban azt nyilatkozta, napi akár 150 ezer személy is immunizálható Romániában, amennyiben rendelkezésre áll az oltóanyag, és a kormánynak az a célja, hogy szeptemberig legalább 10,4 millió román állampolgár kapja meg az oltást, az emlékeztető oltással együtt.

 

Vissza az iskolába

Február másodikán döntik el, hogy újranyithatnak-e az iskolák február 8-án – ezt ugyancsak Florin Cîţu miniszterelnök jelentette ki az Europa FM kedd esti műsorában. Hozzátette, Raed Arafat belügyi államtitkárral, a katasztrófavédelem vezetőjével folyamatosan figyelemmel követik a járványhelyzet alakulását, mert ettől függ az iskolák újbóli megnyitása. „Naponta monitorozzuk a helyzetet. Ha a dolgok így maradnak, egyértelmű, hogy február 8-án kezdünk, ugyanazon feltételek mellett, amelyeket az államfő is említett” – mondta a miniszterelnök. Cîţu nyomatékosította: ahhoz, hogy újra megnyithassák az iskolákat és újrainduljon a gazdaság, az embereknek be kell tartaniuk az óvintézkedéseket, és be kell oltatniuk magukat.

 

Oltásra buzdítanak

Tegnap a kamerák előtt oltatta be magát a két miniszterelnök-helyettes, és a kormány több tagja is. Az RMDSZ-es miniszterek (Kelemen Hunor – fotó–, Cseke Attila, Tánczos Barna és Novák Eduard) egyforma fekete pólóban jelentkeztek oltásra, a pólón magyarul és románul az „Oltasd be magad! Győzzük le a járványt!” felszólítás olvasható. Kelemen Hunor a Facebook-oldalán is beszámolt arról, hogy megkapta a COVID-19 elleni oltást. „Ma éltem a lehetőséggel, és beoltattam magam. Az oltás mindössze pár percünkbe kerül, ugyanakkor a leghatékonyabb módja annak, hogy újra biztonságban tudhassuk magunkat és szeretteinket, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba. Az egészségügyben dolgozók után most az idősek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozó személyek kérhetik az oltást. Kormányfő-helyettesként és az RMDSZ elnökeként arra biztatom őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat. Az RMDSZ elkötelezett az oltáskampány mellett, amit minden lehetséges eszközével népszerűsíteni fog a magyar közösség tagjainak körében. A járványt csak úgy tudjuk legyőzni, ha összefogunk. 2020 a bizonytalanság és a félelem éve volt, 2021 legyen a remény és a lehetőség éve! Most legyünk felelősek magunkért, egymásért, győzzük le a járványt!” – üzeni Kelemen Hunor.

Figyelemre méltó Sorin Cîmpeanu oktatási miniszternek a vakcina beadása utáni nyilatkozata, a tárcavezető szerint folyamatosan nő azoknak a tanügyi alkalmazottaknak a száma, akik be akarják oltatni magukat COVID-19 ellen. Hozzátette, az oltás beadásával felelős magatartásról teszünk tanúbizonyságot önmagunkkal és mindazokkal szemben, akikkel közvetlenül vagy közvetett módon érintkezünk. Minél több pedagógus oltatja be magát, annál inkább csökken az iskolákban a vírus terjedésének kockázata – véli.

Az Országos Közegészségügyi Intézet összesítése szerint tegnap 38 338 személy kapta meg a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját, ezzel 302 570-re nőtt a beoltottak száma, közülük 296 756-an az első dózist kapták meg, 5814-en pedig az emlékeztető oltást is. Az oltáskampány kezdetétől összesen 928 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót, amelyek közül 327 helyi, 601 pedig általános jellegű volt, egy eset kivizsgálása folyamatban van.


Növekszik az áldozatok száma

A kedd délelőtt – szerda délelőtti időszakban elvégzett 32 794 teszt 9,14 százaléka bizonyult pozitívnak, ezzel immár meghaladta a 700 ezret a járvány kezdete óta Romániában azonosított koronavírusos fertőzések száma. A járvány terjedésének lassulását jelzi, hogy míg az elmúlt két hétben átlagosan napi 3544 új fertőzést diagnosztizáltak, a stratégiai kommunikációs törzs tegnapi jelentése csak 3000 új esetről tájékoztat. Kovászna megyében ismét sok – 25 – új esetet regisztráltak, ezen felül a 857 másodszori pozitív teszteredményű páciensből négy szintén háromszéki. Mindezek ellenére a megye fertőzöttségi mutatója tovább csökken, a tegnapelőtti 0,96-ról 0,91-re. Megugrott a halálesetek száma a fertőzöttek körében: az elmúlt két hétben átlagosan napi 85 halálesetet jegyeztek, az SKT tegnap 116 újabb áldozatról közölt adatot (Háromszékről nem jelentettek újabb halálesetet).

A kórházak terheltsége is folyamatosan csökken. Míg a második hullám tetőzésekor, tavaly november utolsó két hetében folyamatosan 13 ezernél több koronavírusos beteget ápoltak a kórházakban, és közülük közel 1300-an szorultak intenzív terápiás ellátásra, a kórházban kezeltek tegnap közölt száma 8240, az intenzív terápiára szorulóké pedig 1054.

Az ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre – közölte tegnap este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság. A testület tájékoztatása szerint szerdán 14 órakor Fehér, Bihar, Krassó-Szörény, Kovászna, Gorj, Hargita, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi és Suceava megyében voltak még szabad időpontok. A közleményben megjegyzik, a vakcinák becsült leszállítási ütemterve alapján kérték a Különleges Távközlési Szolgálattól az előjegyzési platform frissítését úgy, hogy az oltásra a kampány első és második szakaszában jogosultak foglalhassanak időpontot március 1-je utáni dátumra a meglévő oltóközpontokba. A testület szerint „rövid időn belül” minden megyében újabb oltóközpontok nyílnak, így február 8-ától kezdődően közelebbi dátumra is lehet majd előjegyzést kérni.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 215
szavazógép
2021-01-21: Történelmünk - :

VIII. Bonifác pápa kiátkozása Budán

Múlt heti Történelmünk rovatunk megjelenésekor éppen 720 éve volt annak, hogy III. András király örökre lehunyta a szemét 1301. január 14-én, s vele a Magyar Királyság első uralkodó dinasztiája távozott a történelem színpadáról. Ezzel megkezdődött a küzdelem a magyar trónért. A versenytársak számára nem volt közömbös, hogy kinek az oldalán áll a pápa, akinek a támogatása nélkül akkoriban nehéz volt trónra kerülni a keresztény Európában. Rovatunkban ezúttal az utolsó Árpád-házi uralkodó halálát követő néhány év történéseit idézzük meg, részleteket közölve Bánó Attila 30 új meghökkentő eset a magyar történelemből című, az Athenaeum kiadónál 2020-ban megjelent könyvéből.
2021-01-21: Belföld - :

Egy kis lépés Schengen felé

Memorandumot fogadott el tegnapi ülésén a kormány a romániai igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) lezárását célzó intézkedések ütemtervéről – közölte Florin Cîţu miniszterelnök. Dan Barna szerint február végéig jóváhagyja a kabinet az igazságügyben elkövetett esetleges visszaéléseket vizsgáló ügyészi részleg felszámolásáról szóló törvénytervezetet.