KézdivásárhelyBemutatták Tóth László új könyvét

2021. január 21., csütörtök, Közélet

Tóth László kézdivásárhelyi újságíró, a Szék-helyek portál szerkesztője öt évvel ezelőtt magánkiadásban jelentette meg első könyvét, melynek Kézdiszék 1916 írásban és képekben címet, illetve az Emlékek az első világháborúból alcímet adta. A szerző – aki nem tartja magát történésznek, vagy kutatónak – első könyve megjelentetése után jött rá, mekkora dokumentációs anyag áll még rendelkezésére, ezért a folytatás mellett döntött.

  • Nánia Hanna, Tóth László és Demeter László. A szerző felvétele
    Nánia Hanna, Tóth László és Demeter László. A szerző felvétele

Megkereste kéziratával Demeter László történész-muzeulógust, a baróti Tortoma és Heraldika Kiadó igazgatóját, így jelent meg múlt esztendő végén a Kézdiszék 1917–1920 forgatagában – szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében című, 232 oldalas kötet, melynek első bemutatóját kedd este a járványügyi előírások szigorú betartásával tartották a Vigadó emeleti dísztermében.

Az új év első könyvbemutatója alkalmából Lung László Zsolt színművész, a Vigadó igazgatója örömének adott hangot, hogy hosszú szünet után sikerült megszervezni a rendezvényt, és reményét fejezte ki, hogy más könyvbemutatókra is sor kerülhet. Az irodalmi est házigazdája Nánia Hanna, moderátora pedig Demeter László könyvkiadó volt. Utóbbi a kiadó által megjelentetett legfrissebb könyveket mutatta be, majd kérdéseket intézett a szerzőhöz elsősorban a kötet kapcsán. A többnyire kortársak visszaemlékezéseire épülő könyv fő témája a román megszállás, de szó esik benne árulásról, reménytelenségről, elvándorlásról, a civil lakosság kifosztásáról, valamint az állandó élni akarásról. Könyvében a szerző sokat foglalkozik a románokkal folytatott harcokkal és annak következményeivel. Értékét a közölt képanyag is emeli, amelyek között régi székelyföldi képeslapokkal is találkozhat az olvasó.

Nánia Hanna ízelítőként két részletet olvasott fel Tóth László könyvéből, majd a szerző dedikált.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 349
szavazógép
2021-01-21: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Szánkózni bárhol lehet, korcsolyázni sehol

Korcsolyázni a járványhelyzet miatt csak a leigazolt sportolók tudnak Sepsiszentgyörgyön, a sízéshez nagyobb felszerelés és több pénz kell, szánkózni azonban több helyen és ráadásul ingyen lehet, amíg a hó tart. Az sem utolsó szempont, hogy ez is olyan tevékenység, ahol a maszkviselés és a távolságtartás nem okoz nehézséget.
2021-01-21: Máról holnapra - Farkas Réka:

Reformokra várva

Reformokra lenne szüksége Romániának majd minden területen, ezt hirdették meg a hatalomra, kormányra került pártok, ezt hangoztatja lépten-nyomon Klaus Iohannis, mégis kevéssé valószínű, hogy valós változásokat láthatunk a következő esztendőkben.