Reformokra várva

2021. január 21., csütörtök, Máról holnapra
Farkas Réka

Reformokra lenne szüksége Romániának majd minden területen, ezt hirdették meg a hatalomra, kormányra került pártok, ezt hangoztatja lépten-nyomon Klaus Iohannis, mégis kevéssé valószínű, hogy valós változásokat láthatunk a következő esztendőkben.

Pedig kedvező időszak következik, három évig nem nyomasztja a közelgő választások súlya a politikumot, és a vírus okozta válságból való kilábalás is megfelelő táptalaja lehetne a változásoknak, mégis nehezen hihető, hogy a decemberben nagy sebességgel összetákolt koalíció képes lesz megalapozni az érdemi megújulást. Túl sok munkával, macerával jár, no meg érdekeik sem ezt kívánják.

A fő kormányzópárt, a liberálisok nem sokban különböznek a szociáldemokratáktól. Ugyanúgy érdekcsoportok uralják, melyeknek nem az ország felvirágoztatása a céljuk, sokkal inkább megkaparintani a még értékes forrásokat. Jól tükrözi ezt a most kirobbant belső pártharc is, Ludovic Orban ellentábora egyáltalán nem a reformok miatt aggodalmaskodik, például nem a tanügy élére helyezett, a szociáldemokratáktól átörökölt, hiteltelen és minden jel szerint valós megújulást életbe ültetni képtelen Sorin Câmpeanu miatt lázonganak, hanem mert főnökük veszni hagyta, saját érdekei miatt átengedte az USR-nek és az RMDSZ-nek a „pénzes” tárcákat. Nem azért panaszkodnak, mert nem ők tehetnek rendet az egészségügyben, vagy az igazságszolgáltatásban (az elmúlt egy esztendőben láthattuk, mire voltak képesek ezeken a területeken), hanem a nagy pénzeket féltik, azért aggódnak, nem jut elég lecsípnivaló az embereiknek.

A Románia megmentői szerepében tetszelgő USR-sek nagyon elszántnak tűnnek ugyan, ám esetükben is kérdés, szakértőnek kikiáltott minisztereik valóban olyan jók-e, képesek-e megvalósítani mindazt, amit eddig számon kértek elődeiktől. Ez is egy rendkívül heterogén társaság, amely szintén terhelt a belső vitáktól és mindemellett védekezésre is be kellett rendezkedniük, a liberálisokkal kötött kényszerházasságban bármikor számíthatnak a hátba szúrásra.

Az RMDSZ jelentős tárcákat kapott, ötleteik is vannak, kérdés azonban, mit valósíthatnak meg ezekből, hagyják-e a nagyok, hogy lépjenek, ha érdekeiket sérti, s elfogadják-e egyáltalán, hogy a magyarokhoz legyen köthető néhány lényegi változás. Szavazatukra szükség van, de valójában mekkora szavuk lehet fontos kérdésekben? Elmúlt kormányzati szerepléseik azt mutatják, nagyon csekély.

Iohannis és a liberálisok reformot hirdettek oktatásban, egészségügyben, igazságszolgáltatásban, szükség lenne a közigazgatás átszabására, alkotmánymódosításra, és hosszan sorolhatnánk majd minden ágazatot, hisz az elmúlt harminc évben mindig az érdekek mentén tákolták össze, módosították működésüket, és a lényegi, fejlődést hozó változások is éppen a már említett érdekek miatt késtek. Félő, a következő időszakot sem a valós megújulás jellemzi majd. Lesznek kisebb-nagyobb csaták, harcok a járvánnyal, a gazdasági válsággal, a pártokon belül és a pártok között, és könnyen megeshet, a lényeg megint elsikkad.  

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4439
szavazógép
2021-01-21: Közélet - Iochom István:

Bemutatták Tóth László új könyvét (Kézdivásárhely)

Tóth László kézdivásárhelyi újságíró, a Szék-helyek portál szerkesztője öt évvel ezelőtt magánkiadásban jelentette meg első könyvét, melynek Kézdiszék 1916 írásban és képekben címet, illetve az Emlékek az első világháborúból alcímet adta. A szerző – aki nem tartja magát történésznek, vagy kutatónak – első könyve megjelentetése után jött rá, mekkora dokumentációs anyag áll még rendelkezésére, ezért a folytatás mellett döntött.
2021-01-21: Közélet - Nagy D. István:

Mikor nyeri vissza régi fényét Málnásfürdő?

Leghamarabb a tavasz közepe táján derül ki, hogy bekerülhet-e az Országos Befektetési Társaság által idén elindítandó beruházások közé a málnásfürdői egykori Olt Szálló felújítása. A megyei és málnási önkormányzat, valamint az ingatlan és egyben az egész fürdőhely újraélesztésével megbízott sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola minden előkészületet megtett, hogy akadálymentesen elindulhasson a beruházás, de előrelépésre csak az állami költségvetés elfogadása után számíthatnak. Amint arról beszámoltunk, a szálloda épületét képzésközponttá alakítanák, és szálláshelyként is működne az újraindítandó fürdőtelepen.