Kevés nyersanyaggal rendelkezik az új személyi igazolványok kiállításához a személyi nyilvántartó hivatal Sepsiszentgyörgyön, ezért meghosszabbították az új személyazonossági okmányok kibocsátásának határidejét – tudatja a városháza, amelynek közleménye szerint legalább 30 napot kell várni az új igazolványokra a kérés benyújtásától.
A nyersanyaghiány „technikai okokból” állt elő, amelyek nem az illetékes igazgatóság hibájából adódnak, hiszen az már decemberben megkötötte a szerződést az új beszállítóval, ám az első szállítmány csak februárban érkezik meg – írják. Azokkal, akik sürgősségi eljárást kérnek, és ezt meg is tudják indokolni egy írott kérésben, kivételt tesznek, az ideiglenes személyik kiadása pedig rendes határidőben történik. A személyi igazolványok kiállítását az érvényességi idő lejárta előtt legtöbb 180 és legkevesebb 15 nappal lehet kérelmezni, ám a koronavírus-járvány miatt a lejárt dokumentumok is érvényesek maradnak a vészhelyzet idejére, illetve ennek lejártával még 90 napig, de külföldön és határátlépéskor nem használhatók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.