Fontos és lényeges elvárás a cserkészetet a mindennapokban megélő fiataloktól a test és a lélek egészségének gondozása. Hosszú évtizedeken át volt alkalmam tapasztalatokat szerezni (természetbarát fiatalok táborában) a serdülőkort élő ifjaknak a test (tehát a külsőnk) tisztán tartásáról, gondozásáról. Mit lehetett megállapítani a reggeli vagy a kirándulás utáni mosakodás gyakorlatáról? Legáltalánosabban a felületességet. Inkább a fáradt testről mosták le a port, az izzadságot. A lábak „kényeztetése” már kivételnek számított.
Olvassuk el a történelmi példákat.
Szent Imre herceg már kora ifjúságától betörte a lázadó testet a lélek uralma alá. Vezeklőövet hordott és kemény böjtöket tartott. S hogy mintegy örök példát adjon a tiszta ifjúságra, magát a veszprémi Szent György-templomban a Szűzanya lovagjának ajánlotta fel. (…) A vadászat e korban a lovasság gyakorlóiskolája volt, a vad rengetegek pedig ennek a sportterepei. Amilyen hősiesen állotta a lelki tisztaság próbáját, olyan egészséggel küzdött a hatalmas vadkannal, amely végül is vérét ontotta.
Wellington angol tábornok, aki Waterloonál Napóleont legyőzte, öregkorában meglátogatta a harrow-i kollégium játszótereit, s eszébe jutván vidám játék közt eltelt ifjúsága, így szólott: „Itt, ezen a téren vertem meg Napóleont.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy amikor ő ott sportolt, játszott, akkor fejlődött ki benne az önuralom, az erős akarat, a tetterő, a legkiválóbb hadvezéri tehetségek. A sportok, játékok, kirándulások akkor jelentenek csak igazán egészséges testet, ha lélekkel is telítődnek.
Benjamin Franklin, a villámhárító feltalálója az egészséges élet receptjét abban állapította meg, hogy naponként kell ellenőrizni tetteinket. Egy kis táblázatot állított össze, melyre felírta az elérendő erényeket, és esténként ellenőrizte, vajon mennyire haladt e téren. S ha valamely erény ellen vétett, kis kereszttel jelölte azt meg. Ha valaki a napi lelkiismeret-vizsgálást komolyan veszi, s az eredmény felett elmélkedni nem sajnál, meglepő eredményekre jut. Amint Franklin írja: „Elképedve láttam, hogy sokkal több hibám van, mint gondoltam… sokszor estem kísértésbe, hogy abbahagyjam, mégis folytattam ezt a gyakorlatot. Így értem el, hogy ha nem is tökéletes, de jobb, boldogabb ember lettem.”
Baden-Powellt egyszer megkérdezték, hogy mi a szabály a cserkészetben a dohányzásra vonatkozóan. Bi-Pi erre azt felelte, hogy a cserkészetben erre egyáltalán nincs szabály, ellenben minden cserkész tudja, hogy csak a bolond fiú dohányzik, márpedig a cserkészek között hallgatólagos megegyezés van, hogy a cserkész nem bolond.
Edison, amikor megkérdezték, hogy miért nem iszik bort, egyszerűen így felelt: „Mert az eszemmel mást is tudok tenni, mint azt megmérgezni.”
Puskás Attila
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.