Nem mindennapi élmény, hogy egy átlátszó nő a falon, ha határozottan közelíted, megelevenedik és rögtön feléd fordul. Bal melle világító napkorong, a jobb ennek ívelt oldalnézete, s ezzel az optikai kísérlettel minden érted mozdul el. Teste transzparens hagymában végződik, feje áttetsző terítő. Hagymakisasszony a neve, miként a linómetszet címe mutatja.
A hagymahántás-hasonlathoz nyúlt Kovács Árpád művészettörténész megnyitóbeszédében Orth István nagyszebeni képzőművész életműve méltatásakor az Erdélyi Képzőművészeti Központ kiállítótermében. E megközelítéssel a befogadó és műtárgy viszonyára utal, hol ki-ki vágyai, hangulata és ismeretei függvényében hatolhat mélyebbre egy-egy alkotás rétegeibe. De ugyanezzel a hámozási technikával közelíti meg a teológust, restaurátort, festőt, grafikust mítoszteremtés közben, ahol a szürrealitás már való világunk része. Tetten kellett érnie Isten-keresésében, akkor, amikor megidézi Csaba királyfit, Szent Istvánt, Bethlen Gábort, rézbe metszi Segesvár, Marosvásárhely, Nagyenyed vedutáit. S e magasztosságok közepette kellett megfejtenie a Virágárus lány, a Füves kisasszony, a Hagymakisasszony, a Lila ruhás nő szeszélyeit. Harmóniát keresve égiekkel és földiekkel. Művészetének lényegeként említi a művész által kialakított időfogalomban, a mítoszok világában járva, egyensúlykeresését a hétköznapi és az égi világ között.
Végül elérkezettnek érezte az időt, hogy Madách Imre költészetéhez nyúljon, s ezt már maga Orth István mondja, kiegészítve a megnyitó szöveget. Ugyanis Az ember tragédiájának huszonegy képe a nagyszebeni református templom galériájában látható.
