Második állomására Bukarestbe érkezett a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) tavalyi, Többsincs című éves tárlata, melyet a magyar kultúra napján, pénteken este nyitottak meg a Petőfi-házban.
Házigazdaként Forró László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szórványért felelős vezetőségi tagja köszöntötte a megjelenteket, elmondva, hogy Huszár Szilamér, Kátai Edit, Klárik Loránd, Szekeres Attila és Toró Attila fotói láthatók a kiállításon. A felvételek a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának 2018-ban Sepsiszentgyörgyön tartott konferenciája után Erdővidéken szervezett kirándulásán, valamint a 2019-ben a Kárpát-medencei magyar újságírókkal Árkoson tartott tanácskozást záró orbaiszéki kiránduláson születtek. Bedő Zoltán, az SZMÚE elnöke az egyesület tevékenységét és céljait ismertette a bukaresti közönséggel, jelezve, hogy a Huszár Szilamér által kezdeményezett vándorkiállítás következő állomása Marosvásárhely lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.