Ha a jelenlegi ütemben folytatódik az oltáskampány, akkor Románia lehet a 3. ország Európában, ahol a felnőtt lakosság körében sikerül elérni a nyájimmunitáshoz szükséges 70 százalékos (álom)határt – írja a Transindex portál a Politico számításait ismertetve.
Az elemzés szerint Nagy-Britannia lesz az első, ahol elérik a 70 százalékos határt, Málta pedig a második. A jelenlegi ritmusban a britek – akik csak a hétvégén közel 1 millió embert oltottak be – 2021 augusztusában érhetik el a 70 százalékos arányt a felnőtt lakosság körében, Málta 2022 májusában érné el az arányt, Románia 2022 decemberében. Romániában, ha a jelenlegi ütemben zajlik az oltáskampány, akkor a nyár végéig a felnőtt lakosság 26 százalékát oltják be. A jelenlegi ütemben az EU egészében 2024 márciusában érhetik el a 70 százalékos határt. A leglassúbb ütemben Hollandiában, Magyarországon, Olaszországban, Lettországban és Bulgáriában oltanak. A jelenlegi ütemben Bulgáriában a nyár végéig a felnőtt lakosság 3 százalékát oltják be, a 70 százalékos arányt tehát 2040-ben érnék el. Magyarországon a jelenlegi számítások szerint augusztus végéig 9 százalékos lenne az átoltottság, és 2026 novemberében érnék el a 70 százalékot.
Az elemzés szerint a ritmus valószínűleg növekedni fog azzal, ha a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinája utána az AstraZeneca oltását is engedélyezik. Az Európai Bizottság célkitűzéseinek az eléréséhez ötször gyorsabban kellene érkezzen az oltóanyag. Romániában háromszor több oltóanyagra lenne szükség ahhoz, hogy szeptember 22-ig elérjük az 70 százalékos arányt. A jelenlegi napi adag 31 828 oltás, és a szeptemberi célhoz napi 89 429 vakcína beadására lenne szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.