Politikai tisztséggé alakította a prefektusi beosztást tegnapi ülésén a kormány – tudatja az RMDSZ. A közigazgatási törvénykönyv sürgősségi kormányrendelettel való módosítását Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter kezdeményezte.
Az új rendelkezés kimondja, hogy a prefektusok és alprefektusok közméltóságok, és a két tisztséget olyan személyek tölthetik be, akik a kinevezésüktől számított legfeljebb egy éven belül elvégzik a megfelelő szakmai képzést. Egyúttal létrehozták a főtitkári munkakört, amelyet egy vizsgát tett magas rangú tisztviselő tölthet be, akinek feladata jogi szaktanáccsal ellátni a prefektusi intézményt.
Cseke Attila szerint azért volt szükség a törvénymódosításra, mert a prefektusokat és alprefektusokat a kormányzó politikai alakulatok nevezik ki, de a törvényes előírás szerint nem lehettek párttagok. A politikamentesség követelményét pedig általában figyelmen kívül hagyták a kormányra került politikai pártok. Hozzátette: az Európai Bizottság is többször kérte Romániától, hogy világosan határolja el a prefektusok politikai és szakmai szerepét.
A hazai közigazgatásban a prefektusi és prefektushelyettesi tisztséget 2004 óta nem tölthetik be párttagok, csak magas rangú köztisztviselők, ezt a törvényt azonban csak látszólag tartották be: Romániában jelenleg alig hat olyan prefektus vagy alprefektus van hivatalban, aki versenyvizsgával nyerte el a tisztségét, a többi 121 a kormánypártok támogatásával, versenyvizsga nélkül, ideiglenesen került a helyére.
A prefektusok egyaránt voltak a törvényesség őrei és a kormány képviselői a megyékben. Feladataik közé tartozott az önkormányzati határozatok törvényességének az ellenőrzése és a kormányprogram megvalósítása. A most elfogadott törvénymódosítás a prefektusi intézmény politikai és adminisztratív szerepét próbálja szétválasztani. Az új rendelkezés értelmében a tisztségben lévő prefektusok és alprefektusok 30 napig megőrizhetik eddigi, magas rangú köztisztviselői szerepkörüket, ezt követően módosul jogállásuk az új rendelkezés szerint.
A prefektusi és alprefektusi tisztségek elosztása csak ezután következik. A kormányalkotó erők eddig csak szám szerint, a decemberi választásokon elnyert szavazatok arányában egyeztek meg – az RMDSZ e megállapodás értelmében 5 prefektust és 10 alprefektust jelölhet –, a területi elosztásban még nem, Bihar megyét például minden párt kéri.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.