Városnyi gyermek maradt le a tanulásról

2021. január 29., péntek, Belföld

A becslések szerint több mint 65 ezer tanuló van abban a helyzetben, hogy esetleg nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre –  jelentette ki tegnap Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, aki szerint ezek a tanulók azért jutottak ebbe a helyzetbe, mert bizonyos tényezők megakadályozták őket, hogy részt vegyenek az online órákon. Ugyanakkor van mintegy 280 ezer diák, aki jelezte, hogy nincs eszköze, amellyel csatlakozhatna a digitális tanításhoz vagy nincs hozzáférése az internethez – tette hozzá Cîmpeanu a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület által szervezett, Hogyan kezdjük az iskolát? kerekasztal-beszélgetésen. A rendezvényen iskolaigazgatók, tanárok, a Tanulók Országos Tanácsának képviselői, egészségügyi szakemberek és helyi önkormányzati képviselők is részt vettek.

A miniszter elmondta: 2020 áprilisában 230 ezer diák jelezte, hogy nincs számítástechnikai eszköze vagy internet-hozzáférése, ezért az oktatási tárca beszerzett 250 ezer táblagépet. Ezzel meg kellett volna oldódnia a problémának, főként mert a helyi önkormányzatok is szereztek be okoseszközöket, de ősszel újabb 280 ezer diák jelentkezett az igényléssel. Ezt a helyzetet ellenőrizni kellene, szögezte le Cîmpeanu, aki szerint az egyik magyarázat az lenne, hogy az első szakaszban azok is azt nyilatkozták, hogy van számítástechnikai eszközük, akik testvérekként többen osztoztak egy ilyen eszközön a háztartásban, vagy a szüleikét számolták be. A másik magyarázat pedig az lenne, hogy azoknak egy része is kért állami táblagépet, akiknek már volt otthon. A minisztérium továbbra is bővíti a tanításhoz szükséges eszköztárat, február 4-én 60 ezer laptopot kap a ROSE projekt keretében, és folyamatban vannak a beszerzési eljárások kamerák és interaktív táblák vásárlására is.

A miniszter elismételte, hogy ő továbbra is az iskolák megnyitása, a megszokott oktatási forma újraindítása mellett voksol, azonban mindenképpen figyelembe kell venni a járványügyi helyzet alakulását, és a kockázatok, előnyök és hátrányok alapos mérlegelése alapján kell dönteni.

Azt Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár már szerdán bejelentette, hogy a légúti megbetegedés tüneteit mutató tanulókat gyorstesztelésnek vetik alá az iskolákban, ha ezek megnyitnak február 8-án, de arra kérik a szülőket, hogy ilyen esetben ne engedjék közösségbe gyermekeiket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2021-01-29: Nemzet-nemzetiség - Szekeres Attila:

A székely fejsze

Most mondja még valaki, hogy Iohannis elnök magyargyűlölő! Épp az ellenkezője! December 18-án megünnepeltük a nemzeti kisebbségek napját, s az államfő – nem személyesen, de egy tanácsosa által – üzent a nemzeti kisebbségeknek. Igen szép szavakat harsogtatott. Tudatta, hogy a nemzeti kisebbségek fontos szerepet játszottak Románia történelmében, és ezt fogják tenni a jövőben is.
2021-01-29: Belföld - :

Hírsaláta

FÖLÖSLEGES A PLEXI ELVÁLASZTÓ. Világszerte rájöttek arra, hogy az osztálytermekben elhelyezett, átlátszó műanyag védőfalaknak semmi értelmük, ha a helyiség nem szellőzik megfelelően – jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, aki szerint a plexi elválasztók inkább csak útban vannak, mint sem használnak. Eltávolításuk egyike lehet azon intézkedéseknek, amelyeket február 8-ától a szemtől szemben történő oktatásban be kell tartani.