Kárpátaljai magyarokMegpróbálják túlélni az atrocitásokat

2021. február 2., kedd, Világfigyelő

Borúsnak látja az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatok alakulását és a kárpátaljai magyarság helyzetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, de úgy véli, a nehézségek ellenére is jobb tárgyalni, mint mellőzni azt. Brenzovics László erről a Magyar Nemzet tegnapi számában megjelent interjúban beszélt.

„Megpróbálunk túlélni és a nehéz körülmények között folytatni munkánkat” – mondta az elnök a kárpátaljai magyarságot ért inzultusokról. Mint mondta, olyan események történtek, amelyek korábban példátlanok voltak: magyarellenes tüntetések, fenyegető levelek, irodájuk felgyújtása. Úgy vélte, 2014 után elszabadultak a nacionalista indulatok Ukrajnában, és ebben jelentős szerepe volt az ukrán médiának, amely negatívan állította be a magyarokat és Magyarországot.

Brenzovics László hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok Ukrajna lakosságának mindössze 0,3 százalékát alkotják és lojális állampolgárai az országnak, Magyarország pedig a kezdetektől fogva mindent megtett azért, hogy Ukrajna integrálódhasson az európai struktúrákba, így például jelentős szerepet vállalt az uniós vízummentesség megadásában.

A KMKSZ elnöke kitért arra: az ukrán hatóságok nyomozásokat folytatnak olyan alapítványok ellen, amelyeken keresztül a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Bethlen Gábor Alap jelentős támogatásokat nyújt Kárpátaljának. Mint mondta, nem lepte meg, hogy saját otthonában is házkutatást tartottak, annak módja azonban rendkívül durva és félelemkeltő volt. Hangsúlyozta: nyugodtan állnak a vizsgálatok elé, mert az alapítványok átláthatóan, az ukrán törvényeknek megfelelően működnek.

A lap kérdésére a politikus azt mondta: a közeljövőben nem lát esélyt arra, hogy pozitív irányba mozduljanak el a kétoldalú kapcsolatok, mert bár Magyarország jelentős gesztusokat tesz, ezeket az ukrán fél szerinte nem értékeli. Hozzátette: a jelenlegi politikai helyzetben nem igazán látja azt, hogy az oktatási vagy nyelvi kérdésekben jelentős előrehaladás történne. Ennek ellenére úgy véli, jobb tárgyalni, mint kivárni, és üdvözlendőnek nevezte a magyar kormányzat szándékát arra, hogy egy normális párbeszédet alakítson ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2021-02-02: Világfigyelő - :

Márciusban lesz több oltóanyag (Európai Unió)

Korábbi terveihez képest kilencmillió adaggal többet szállít az Európai Uniónak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett oltóanyagából az AstraZeneca az első negyedévben – jelentette be vasárnap este Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szállított oltóanyag-mennyiség növelésére készül, a német biotechnológiai cég tegnapi bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.
2021-02-02: Közélet - Szekeres Attila:

Programokban gondolkodnak (Háromszéki fejlesztések)

Kovászna Megye Tanácsának terveit, a Háromszék – 2030 című programját ismertette Tamás Sándor elnök, Henning László és Jakab Barna alelnök, valamint Kovács Ödön megyemenedzser tegnap a megyeházán, abból az alkalomból, hogy száz napja iktatták be a tavalyi helyhatósági választások nyomán alakult testületet.