Magyar és román rendező a Berlinale zsűrijében

2021. február 3., szerda, Magazin

Hat korábbi Aranymedve-díjas film rendezője, köztük Enyedi Ildikó és Adi­na Pintilie (Ne érints meg!) vesz részt az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének munkájában – olvasható a rendezvény portálján.

Olyan nevekkel kerültek egy listára, mint Mohammed Raszulof (Nincs gonosz), Gian­franco Rosi (Tűz a tengeren), Nadav Lapid (Synonymes) és Jasmila Žbanić (Szerelmem, Szarajevó). Az iráni rendező, Mohammed Raszulof továbbra sem hagyhatja el országát, így ő online vesz majd részt a testület munkájában. A rendhagyó fesztiválra ezúttal zsűrielnököt nem jelöltek ki. A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket Berlinben – tudatta Mariette Rissenbeek fesztiváligazgató. A koronavírus-járvány miatt a 2021-es Berlinalét két részletben rendezik meg. A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját tavasszal és nyáron tartják: a szakmai kísérőrendezvényeket márciusban online bonyolítják le, a nagyközönségnek szervezett vetítésekre júniusban kerül sor. Mariette Rissenbeek korábban elmondta, nagy a kínálat filmekből, az idei, 71. fesztiválra kétszázzal több produkcióval pályáztak, mint a tavalyira.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-02-03: Magazin - :

Az örök kedvenc ír fekete (Sörcsap – a székely sörkalauz )

2019-ben egy fantasztikus hetet töltöttünk Írországban, s kirándulásunk első megállója értelemszerűen Dublin volt, mivel ide érkezett meg a repülőgépünk. Csupán pár órát töltöttünk az ír fővárosban, ahol rövid túránk alatt felkerestünk pár nevezetes turisztikai látványosságot, ám mielőtt továbbindultunk volna, még beütöttük magunkat egy helyi kocsmába. S ugyan milyen sört ihat az ember egy dublini pubban? Természetesen egy csapolt Guinnesst.
2021-02-03: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Régi-új tervekkel Mikóújfaluban

Községvezetőink évente kettős gondokkal küzdenek: keresik a már megkezdett munkálatok sikeres befejezésének lehetőségeit, ezek mellett újabb terveket, elképzeléseket dédelgetnek, és igyekeznek igazodni az éppen futó pályázati kiírásokhoz, beruházási lehetőségekhez. A község- és faluépítés gondjai mellett manapság általában az ad okot újabb aggodalmakra, ha a leendő kivitelezővel nem sikerül méltányos egyezségre jutni, emiatt hiába készülnek el időben a tervek, hiába áll rendelkezésre a pénzügyi fedezet, akár évekre is megtorpannak a munkálatok. Mikóújfaluban sincs ez másként, a lakosság kényelmét szolgáló közművek kiépítése kihívást jelent a községvezetésnek. Mindezek ellenére új tervekkel, elképzelésekkel lépnek az új esztendőbe: többek között multifunkcionális közösségi teret szeretnének kialakítani.