Csalás miatt bűnvádi eljárást indított a bukaresti első kerületi ügyészség annak a cégnek az adminisztrátora ellen, amely 1,2 millió darab alacsony szűrőképességű védőmaszkot adott el az Unifarm állami vállalatnak.
A maszkok a koronavírusos betegeket kezelő kórházakhoz kerültek. Az ügyben öt házkutatást tartottak bukaresti és Ilfov megyei helyszíneken, egy személyt bekísértek kihallgatásra. Később az ügyészség arról tájékoztatott, hogy csalás miatt bűnvádi eljárást folytat egy cég és annak adminisztrátora ellen. Az ügyészek szerint 2020. március 24-e és április 10-e között a cég félrevezette az Unifarm vállalatot azzal az ajánlattal, amely szerint 3 millió Shengguang Medical Instrument Co Ltd márkájú, magas szűrőképességű orvosi védőmaszkkal rendelkezett. Az ajánlat alapján az Unifarm szerződést kötött a céggel, az ügyészek szerint azonban a vállalat nem rendelkezett orvosi maszkokkal, és április 10-én 1,2 millió darab alacsony szűrőképességű, Daddy Baby márkájú maszkot szállított le, amelyekről később kiderült, hogy nem felelnek meg a szabványoknak, veszélyesek az egészségre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.