Azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban regisztrált koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma egy vagy ennél kisebb, minden szinten fizikai jelenléttel zajlanak hétfőtől a tevékenységek a tanintézetekben – közölte tegnap a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu szerint a csaknem 3 millió tanuló közül 2,4 millió visszatérhet február 8-tól az iskolákba.
Sorin Cîmpeanu tegnap ismertette az országos vészhelyzeti bizottság által az iskolanyitási forgatókönyvekről hozott határozatot. Rámutatott, azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban regisztrált koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma egy vagy ennél kisebb, ismét kinyitnak hétfőtől a bölcsődék, óvodák, iskolák mindenki számára.
Ott, ahol a fertőzöttségi ráta 1 és 3 ezrelék közötti, csak a bölcsődébe, óvodába és az elemi osztályokba járók, valamint a vizsgákra készülő végzős osztályok tanulói, azaz a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára zajlanak fizikai jelenléttel a tevékenységek. 3 és 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta esetén az adott településen csak a bölcsődébe, az óvodába járók és az elemi osztályosok számára lesz jelenléti oktatás.
Az oktatási miniszter megjegyezte, a felsőoktatási intézmények az egyetemi autonómia elve alapján maguk döntik el, hogy milyen formában szervezik meg a tanítást.
Tennivalók fertőzés esetén
Ha egyazon osztályból két tanulónak pozitív lesz a koronavírustesztje, akkor az osztály tevékenységét felfüggesztik – ismertette kedd este az Antena 3 televízió műsorában az oktatási miniszter. Sorin Cîmpeanu kifejtette: amennyiben csak egy tanulónál igazolják a fertőzést, a többit letesztelik, és ha az eredmény negatív, az osztály tovább járhat az órákra. Ha kettő vagy annál több gyerek eredménye lesz pozitív, akkor az osztályban felfüggesztik a tevékenységet, az iskola többi osztályai viszont továbbra is tanulhatnak az intézményben. Ha több osztályban lesz pozitív kettő vagy több gyerek koronavírustesztje, akkor egy időre az egész iskola online oktatásra tér át. Amennyiben egy iskola két vagy több tanára is megfertőződik, akik több osztályban is tanítanak, akkor az intézményben azonnal felfüggesztik az oktatást – magyarázta a tárcavezető. Kitért arra is, amennyiben egy óvónő vagy tanítónő betegedik le, és senki sem tudja átvenni a csoportot vagy az osztályt, akkor szintén online oktatásra kell áttérni.
Támogatás tananyagpótlásra
Harmincmillió lejt különít el a kormány a második félévi tananyagpótló órák kifizetésére – erről fogadott el sürgősségi rendeletet tegnapi ülésén a kabinet. Sorin Cîmpeanu rámutatott, azt, hogy mely tanulók tartoznak a célcsoportba, miniszteri rendeletben szabják meg a következő napokban, de az már biztos, hogy pótlóórákon vehetnek részt azok, akiknek internet-hozzáférés vagy megfelelő eszközök hiányában nehézségeik adódtak az online oktatással, és azok is, akiknek az első félévi jegyeit nem tudták lezárni. Az iskolák havi 200 lejt kapnak erre a célra minden kedvezményezett tanuló után – nyomatékosította a miniszter, hozzátéve, a rendelkezés a 2020–2021-es tanév második félévére érvényes.
Személyzet kell a teszteléshez
Sorin Cîmpeanu tegnap arról is nyilatkozott, hogy támogatja az egészségügyi tárca tervezetét, mely szerint antigénteszteket használnának az iskolákban a koronavírusos esetek kiszűrésére, azonban leszögezte, ehhez a munkához szakemberekre van szükség. Rámutatott, a minisztérium alkalmazásában pillanatnyilag 113 orvos, illetve 268 asszisztens áll, az iskolaorvosi hálózatban további 788 orvos, félezer fogorvos, illetve háromezer asszisztens, miközben a tanintézmények száma 17 ezer. Megjegyezte, támogatja azt is, hogy az oktatás újraindításával a tanintézményekből a közegészségügyi hatóságokhoz áthelyezett egészségügyi személyzet is visszatérjen eredeti munkavégzési helyére.