Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali és feltételek nélküli szabadon engedését követelte kedden Moszkvától a brit és a német külügyminiszter is.
A brit diplomácia irányítója, Dominic Raab kedd esti nyilatkozatában felszólította Oroszországot azoknak a békés tüntetőknek és újságíróknak a szabadlábra helyezésére is, akiket az elmúlt két hétben az orosz hatóságok őrizetbe vettek. A brit külügyminiszter szerint az alapvető normákat felrúgó keddi bírósági határozat egy mérgezés áldozatát veszi célba, ahelyett hogy a felelősöket büntetné. Mindez mutatja, hogy Oroszország nem teljesíti a nemzetközi közösség felelősen viselkedő tagjaitól elvárt legalapvetőbb kötelezettségeket sem – hangsúlyozta kedden ismertetett nyilatkozatában Dominic Raab.
A német külügyminiszter szerint súlyos csapás a szabadságjogokra és a jogállamiságra Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése. Heiko Maas keddi Twitter-bejegyzésében kiemelte, hogy „Navalnijt azonnal szabadon kell bocsátani”. A német diplomácia vezetője rámutatott, hogy az illetékes moszkvai bíróság olyan ítéletet változtatott még keményebb büntetést előíró döntésre, amelyről az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017-ben megállapította, hogy önkényes, és el is marasztalta miatta az orosz államot.
Mint ismert, egy moszkvai bíróság kedden letöltendő börtönbüntetésre módosította az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben Navalnijra kirótt három és fél éves, akkor még felfüggesztett szabadságvesztést, azzal indokolva a döntést, hogy az ellenzéki politikus megsértette a büntetés felfüggesztésének feltételeit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.