Ukrajna Támadásba lendült Zelenszkij

2021. február 4., csütörtök, Világfigyelő

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő alkotmányos felelősségre vonását kezdeményezi az ellenzék, miután az elnök rendeletében pénzügyi és gazdasági szankciókkal sújtott az ellenzékhez kötődő három televíziócsatornát, gyakorlatilag megvonva ezektől a működési jogot, illetve öt évre szóló büntetőintézkedéseket vezetett be a tulajdonosuk, Tarasz Kozak ellenzéki politikus ellen – jelentették tegnap ukrán és orosz hírportálok.

A szankciókról szóló rendelet kedd éjszaka jelent meg az elnöki hivatal honlapján. Zelenszkij a rendelettel a nemzetbiztonsági és védelmi tanács aznapi döntését léptette életbe.

A nemzetbiztonsági tanács a 112 Ukrajina, a News-One és a Zik televíziócsatornák és a hozzájuk kötődő vállalatok – összesen nyolc cég – ellen vezetett be szankciókat, megtiltotta a hozzájuk kapcsolódó kereskedelmi tevékenységet, pénzügyi tranzakciókat és szolgáltatásokat.

A szóban forgó televíziókat működtető médiaholding az ukrán hírportálok által Vlagyimir Putyin orosz elnök „komájaként” emlegetett Viktor Medvedcsukhoz kötődik, de az Ellenzéki Blokk – Életért nevű ellenzéki párt képviselőjének, Tarasz Kozaknak a tulajdonában van. Kozak két-három évvel ezelőtt vásárolta fel a médiaholdinghoz
tartozó tévéket és rádiókat, illetve a hozzájuk kötődő vállalatokat.

Mindhárom televízió már kedd éjszaka, az elnöki rendelet megjelenése után megszakította a sugárzást, adásaik azóta csak a YouTube videomegosztó portálon követhetők.

Tarasz Kozak pártja a legfelsőbb bírósághoz fordul, és kezdeményezi Zelenszkij alkotmányos felelősségre vonását arra hivatkozva, hogy a mindenkori államfő nem vezethet be szankciókat ukrán vállalatok és polgárok ellen. Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint a párt frakciójának társelnöke, Vadim Rabinovics a parlament tegnapi ülésén felszólalva azt hangoztatta, hogy Zelenszkij megsértette az ország szavazóit, a hatalom parancsba adta „független újságírók megölését”, és ennek érdekében egy „hazafias különcsoportot” hozott létre. Rabinovics felhívta a figyelmet arra, hogy a független Ukrajna történelmében még sohasem fordult elő, hogy betiltottak volna tévécsatornákat.

„A szankciók nehéz döntések. Ukrajna határozottan támogatja a szólásszabadságot, azt az agresszor ország által finanszírozott propagandát, ami akadályozza Ukrajna haladását az európai és euroatlanti integráció felé vezető úton, azonban nem” – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap a Twitteren közzétett bejegyzésében. Hangsúlyozta, hogy az országnak „a függetlenségéért folytatott harca egyben küzdelem az igazságért és az európai értékekért egy információs háborúban”.

Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője, az ukrán hatóságok következetes lépésének nevezte az orosz hibrid agresszió elleni küzdelemben a védelmi tanács döntését a szankciók bevezetéséről.

„Hibrid háború zajlik Ukrajna ellen, ennek része az információs terület is. Rendszeresen ellenlépéseket kell tennünk ezzel szemben az állam érdekeinek védelméért. A szankciók bevezetése ennek egy fontos és következetes eleme” – fejtette ki Bakanov. Kiemelte, hogy a meghozott döntés célja Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának védelme, és semmi köze a szólásszabadság korlátozásához.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-02-04: Világfigyelő - :

Navalnij szabadon engedését követelte a brit és a német külügyminiszter

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali és feltételek nélküli szabadon engedését követelte kedden Moszkvától a brit és a német külügyminiszter is.
2021-02-04: Közélet - Nagy D. István:

Külön kell gyűjteni a lebomló hulladékot (Barót)

Mivel ez év elejétől hatályba lépett az a jogszabály, mely kötelezi a városlakókat a háromirányú hulladékgyűjtésre, azaz az újrahasznosítható anyagok (üveg, fém, papír, műanyag), a szerves anyagok, valamint a vegyes hulladék szétválasztására, a Tega Rt. Barót esetében is új szabályokat vezet be. Az Öko Sepsi Egyesülethez tartozó településeken a hulladék elszállítását végző vállalat közlése szerint márciustól a biológiailag lebomló szemetet is külön hordják el, erre a célra külön tárolókat biztosítanak a lakóknak a Sepsiszentgyörgyön már több éve bevezetett módszer szerint. A nyár folyamán ugyanakkor a vállalat Barót esetében is bevezeti a városi díjszabást.