Mivel ez év elejétÅ‘l hatályba lépett az a jogszabály, mely kötelezi a városlakókat a háromirányú hulladékgyűjtésre, azaz az újrahasznosÃtható anyagok (üveg, fém, papÃr, műanyag), a szerves anyagok, valamint a vegyes hulladék szétválasztására, a Tega Rt. Barót esetében is új szabályokat vezet be. Az Öko Sepsi Egyesülethez tartozó településeken a hulladék elszállÃtását végzÅ‘ vállalat közlése szerint márciustól a biológiailag lebomló szemetet is külön hordják el, erre a célra külön tárolókat biztosÃtanak a lakóknak a Sepsiszentgyörgyön már több éve bevezetett módszer szerint. A nyár folyamán ugyanakkor a vállalat Barót esetében is bevezeti a városi dÃjszabást.
A törvény által elÅ‘Ãrt kötelezettség csak a városokra vonatkozik, tehát csak Barótot érinti, a közigazgatási szempontból hozzátartozó Bibarcfalvát, Bodost, Köpecet, Miklósvárt és FelsÅ‘rákost nem – szögezik le a tájékoztatóban. Máthé László, a vállalat vezetÅ‘je szerint azt szeretnék, ha március elejétÅ‘l működne az új rendszer. Ennek feltétele, hogy addig minden háztartásnak legyen lehetÅ‘sége külön helyre gyűjteni a lebomló hulladékot. A tömbházak esetében ez azt jelenti, hogy új konténerek jelennek majd meg, amelyeket piros cÃmkével látnak el, amelyen szerepel (a többi kukához hasonlóan), hogy milyen tÃpusú hulladék helyezhetÅ‘ el benne.
Az igazgató szerint a sepsiszentgyörgyi tapasztalataik jók, bÃznak abban, hogy Baróton is nyitottan fogadják a változásokat. A gyűjtÅ‘edények mellé szórólapot is adnak, illetve a munkatársaik is válaszolnak a felmerülÅ‘ kérdésekre, akár Facebookon is lehet ezeket jelezni.
A vállalat február 15-tÅ‘l kezdi eljuttatni a magánházakhoz a lebomló hulladék gyűjtésére alkalmas 120 literes kukákat, mÃg a tömbházak lakóinak, akárcsak Sepsiszentgyörgyön, egy kisebb, fedÅ‘ nélküli műanyagvedret biztosÃtanak ingyenesen, amiben idÅ‘szakosan tárolható a romlékony hulladék. A vedrek tartalmát a legközelebbi gyűjtÅ‘ponton az erre a célra kihelyezett konténerbe ürÃthetik a lakók. A vedreket február 22-tÅ‘l vehetik át a tömbházakban élÅ‘k. Mindkét esetben a vállalat márciustól gyűjti be külön a lebomló hulladékot, a magánházaktól ötödikétÅ‘l kezdÅ‘dÅ‘en.
Emlékeztetnek továbbá mindenkit, hogy biológiailag lebomlónak minÅ‘sül minden növényi hulladék, a száraz virág, zöldségek és gyümölcsök héja, illetve ebbe a csoportba sorolható bármi, ami szerves anyag, beleértve az ételmaradékokat is. Arra kérik a lakosságot, hogy ne dobjanak a lebomló hulladékok közé műanyag zacskókat: ha ilyenben vitték a gyűjtÅ‘höz, akkor ürÃtés után a zacskót a vegyes szemét közé dobják, a szennyezett műanyag ugyanis már nem újrahasznosÃtható.
Â
Érkezik a városi dÃjszabás
Felvetésünkre Máthé László azt is elmondta, hogy a közeljövÅ‘ben Barót esetében a Tegának át kell térnie a városokra érvényes dÃjszabásra a jelenlegi helyett. Mint ismert, az erdÅ‘vidéki városban a szemétdÃj a vidéki dÃjszabásnak megfelelÅ‘ havi 8 lej volt személyenként, a városi tarifa 10 lej. Az igazgató elmondta, hogy már a múlt év végén jelezte Benedek Huszár János polgármesternek, hogy 2021-ben valamikor ezen a téren is változásra kell számÃtaniuk. EgyelÅ‘re úgy tervezik, hogy megvárják a március-áprilist, hogy milyen eredményeket hoz a biológiailag lebomló hulladék külön történÅ‘ begyűjtése, majd ezt követÅ‘en tárgyalnak az önkormányzattal. Máthé László szerint június-júliusnál hamarabb nem tevÅ‘dik fel a dÃjemelés, de az biztos, hogy nem marad el, erre egyrészt a törvény is kötelezi a vállalatot, másrészt az alacsonyabb dÃj miatti veszteséget hosszú távon már nem tudják máshonnan kigazdálkodni. Az illeték növekedése ugyanakkor nem érinti a Baróthoz tartozó falvakat, ott továbbra is 8 lejt kell személyenként havonta fizetni a szolgáltatásért. A helyzet ugyanaz, mint Sepsiszentgyörgyön, ahol a csatolt települések, Kilyén és Szotyor esetében is a vidéki dÃjszabás érvényes.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.