Ilyen esetben bármennyire is gondos a ráfordított munka, az eredmény csakis rossz minőségű, tápanyagokban nagyon szegény szénatermés. Sajnos, ezzel csak kiteleltetni lehet, bő tej- és hústermelésre semmiképpen sem alkalmas az ilyen szénával etetett haszonállat. Az egyszeri szénasarjús betakarítási módszer is kezd meghonosodni, gondolom, a költségspórlás kényszerében.

Bármi is az oka e hibás betakarítási gyakorlatnak, egy dolog biztos: a gazda kárára történik. Ki kellene valahogy törni ennek bűvköréből. A nyugati gazda akkor kaszál, amikor a takarmány elérte a sörösüveg nagyságát. Levágja, ha esik az eső, ha süt a nap, mert tudja, hogy a takarmánynak ekkor legnagyobb a tápértéke. Ha esik, besilózza, ha szép az idő, szénát csinál belőle.

Vegyünk bátorságot a silózáshoz. A vén füvek esetében is a légmentes erjedés megpuhítja, fogyaszthatóvá teszi a rostokat, míg szénául fogyasztva nagyon sok ízelék fog maradni. Nem igaz, hogy csak körbálázó-fóliázó géppel lehet jó minőségű fűsilót készíteni. Kaszálás után, egy napi fonnyasztást követően kézi erővel, szekérrel, utánfutóval rácsos, fóliával bélelt hengersilóba hordhatjuk a terményt, itt lábbal megtapodva szorítjuk ki a levegőt. Ha Ladewagenünk van, felületi gombakalap-silóba hordhatjuk, s traktorral jól megtapodjuk. Bármelyik megoldás jó, ha a levegőt ki tudjuk szorítani a zöldtömegből, hogy a termény légmentes erjedésbe kezdjen. Fontos a jól tömörített felület lezárása fóliával, és súlyokkal való leterhelése, hogy az erjedés légmentesen történjék.

A többit bízzuk a természetre, amely érvényesíti törvényszerűségét: a gyep kaszálása a sarjadást, bokrosodást segíti. Ha a kaszálást boronálás követi, amely serkentő levegőt szolgáltat a talajnak, a gyökérzet annál erélyesebben sarjad, fejlődik.

Ha mégis a vén, hosszú szénás gyakorlat mellett döntenénk, ajánlom, próbáljunk házi szecskázókat beszerezni, hiszen a takarmány felaprítása révén elősegítjük annak fogyaszthatóságát.

Gazda József, MSZH