Hetedszer tartották meg a hagyományos találkozót a sepsiszentgyörgyi Állomás negyedi Szent Benedek-plébániatemplomban szombaton, a szentmise után.
A rangos seregszemlét a szervező sepsiszentgyörgyi Laudatae kamarakórus nyitotta meg. Karmestere, a zenetanár Lőfi Gellért elmondta, hogy meglepetés és újdonság a hallgatóság számára az első kórusmű, egy ún. kiskantáta, amely a brassói Fekete-templom egykori drezdai származású kántorának, karnagyának, zeneműírójának, Gottfried August Homiliusnak a szerzeménye, s amit a Cenk alatti város Honterus-iskolájának egyik ajtajában találtak befalazva. A kiskantáta nyitányát a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanáraiból és diákjaiból álló kamarazenekar játszta. Szólót énekelt Simon Piroska. A Szemerjai Református Dalárda többek között két Mozart- és Schubert-számot énekelt, vezényelt Sipos Zoltán, a Székelyudvarhelyi Musica sacra négy számmal jelentkezett, vezényelt Rózsa Imre. Ugyancsak vendégként lépett fel egy spirituáléval a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal Band (Művészeti vezető Cserkész Emese), Kodály-, Halmos-számokkal a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezetése alatt, Rossini-, Rheinberger-számokkal a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus, s nem utolsósorban a messziről jött vendégek, a magyarországi Komlói Pedagógusok Kamarakórusa a CXXVIII. zsoltárt, Kodály-Petőfi A magyar nemzet, valamint Bárdos Lajos Libera me című művét mutatta be. Vezényelt dr. Szabó Szabolcs. Ez a kórus a vasárnap esti szentmise után a belvárosi Szent József-plébániatemplomban is fellépett, ahol a magyar és a nemzetközi kórusirodalom jeles zeneszerzőinek műveiből énekelt. (Kgy. Z.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.