Mi, hol, mikor?

2021. február 11., csütörtök, Mi, hol, mikor?

A Házasság hete Háromszéken
Az idei mottó: „Ezerszer is igen!” A Házasság hete célja minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a házasság, a család értékeire, ezek megtartó erejére.

SEPSISZENTGYÖRGY. Az unitárius templomban ma 18 órától IGE­Nek és NEMek: hol vannak a határaink? – Balázs Réka és Papp Adolf családterapeuták előadása. A programokon részt vevő párok között kisorsolnak egy welnesshétvégét. * A vártemplomi gyülekezeti teremben ma 18 órától Ezerszer is igen! A házasság szakítópróbái címmel dr. Kondor Ágota tart előadást. * Pénteken 19 órától filmvetítés a moziban: Boldog élet (francia vígjáték, dráma, 110 perc, 2019).
ERDŐVIDÉK. Pénteken Ürmösön az unitárius szeretetotthonban 17 órától Lennél újból a párom? – interaktív játékok pároknak és házaspároknak Bogyor Izabella gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember (Barót) és Demeter Mária szociális szakértő, tanácsadó (Barót) vezetésével. Házigazda: Szabó Előd unitárius lelkész. Bibarcfalván a református gyülekezeti teremben 19 órától A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? – interaktív játékok házastársaknak. Házigazda: Fancsal Zsolt lelkipásztor.
KÉZDI-ORBAISZÉK. Pénteken Kézdivásárhelyen 18 órától Vacsora kettesben – romantikus vacsora házaspároknak.

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma, 12-én, 14-én és 15-én 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtérrel) Radu Afrim: Amikor telihold ragyog a turkáló felett (rendező: Radu Afrim) előadását játssza. Az előadásokra jegyek a biletmaster.ro oldalon és a központi jegyirodában kaphatók. A központi jegyiroda nyitvatartási programja: hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig, illetve előadások előtt egy órával. Érdeklődni a 0267 312 104-es és a 0728 083 336-os telefonszámon lehet.
ÖNÁLLÓ EST. Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze Humor az irodalomban című önálló estjével február 13-án, szombaton 16 órától a gidófalvi Erdős Gábor Művelődési Házban lép fel a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület szervezésében. Belépő: 15 lej. Az előadás után beszerezhető G. Szabó Ferenc napokban megjelent, A gidófalvi Kolcza-tanya című könyve. A szerző dedikál. ♦ Február 13-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében tekinthető meg Marosán Csaba Humor az irodalomban című önálló estje a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében. Az eseményen a LAB Életmentő Kupakok Egyesület adománygyűjtő urnákat helyez ki Kovács Eszter gyógyulásának támogatására.
A KOVÁSZNAI POKOLSÁR EGYESÜLET színjátszó csoportja február 13-án szombaton 18 órától az alsólemhényi kultúrotthonban mutatja be Molnár Ferenc A doktor úr című háromfelvonásos komédiáját.
A CSÍKSZENTGYÖRGYI SZÉKELY GÓBÉK legújabb előadása február 20-án, szombaton és 25-én, csütörtökön 17 és 20 órától tekinthető meg a Kovásznai Művelődési Központban. Helyfoglalás hétfőtől péntekig 8–16 óráig a Kovásznai Városi Művelődési Ház jegypénztáránál vagy a 0744 364 250-es telefonszámon. A jegyek ára egységesen 25 lej.

Bábszínház
A Cimborák Bábszínház sepsiszentgyörgyi stúdiótermében február 12-én, pénteken 18 órától, 13-án, szombaton 11 órától, valamint 19-én, pénteken 10 órától és 20-án, szombaton 11 órától látható a Zsongás című koncertjáték bohócokkal. A 35 perces elő­adást 5 éven felüli nézőknek ajánlják, rendezője Dávid Péter. Jegyfoglalás a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16.30-tól Lassie hazatér (német családi kalandfilm, románul beszélő) és 16.45-től magyarul beszélő, 19 órától Corpus Christi (lengyel filmdráma, román felirattal), 19.15-től Seveled (magyar romantikus vígjáték, román felirattal). Pénztárnyitvatartás és telefonos helyfoglalás 15–21 óráig, telefon: 0787 526 102. Honlap: arta.cityplex.ro.

Tánc
A Háromszék Táncegyüttes Rézhúron című előadását (zenei szerkesztő: Fazakas Levente, koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre, színpadi szerkesztés: Ivácson László) ma 19 órától Kovásznán a Városi Művelődési Központban, pénteken 19 órától pedig Zabolán a kultúrotthonban játssza. Jegyek Zabolán előadás előtt a helyszínen, Kovásznán a művelődési ház jegypénztáránál kaphatók, foglalni a 0744 364 250-es telefonszámon lehet. A teljes árú jegy 20 lej, a kedvezményes jegy (diákoknak, nyugdíjasoknak) 10 lej.

Hitvilág
ÖKUMENIKUS IMAHÉT. A sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközségben február 13-ig ökumenikus imahetet tartanak. Ma 18 órától Nagy Adél evangélikus lelkipásztor, pénteken Elekes Szabolcs római katolikus plébános szolgál. A perselyadományokat Kovács Eszter gyógyulására ajánlják fel. • A Vártemplomi Református Egyházközségben szombatig imaheti istentiszteletek lesznek 18 órától az új gyülekezeti teremben. Igét hirdet ma Bíró János pókakeresztúri református lelkész, pénteken Egyed László Levente torjai református lelkész.
KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM. A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai templomban ma 17 órától a Pro Vita Hominis Társaság tagjai vezetik a szentségimádási órát. • Azokat, akik házasságot szeretnének kötni ebben az esztendőben, meghívják a plébániára február 15-től hétfőnként 19 órától jegyeskurzusra. Kérik a fiatalokat, hogy a krisztuskiraly@yahoo.com e-mail-címre küldött levéllel jelentkezzenek be.
SZENT JÓZSEF-TEMPLOM. A sepsiszentgyörgyi belvárosi plébánián ma 16.30 órára várják az elsőáldozókat felkészítőre. • Szombaton 10–12 óráig barkácsolós hittanórát tartanak kisiskolásoknak, óvodásoknak. A neve: Mennyei parti. Meglepetés is lesz számukra. Jelmezekbe fognak öltözni vagy egy bibliai személyt jelenítenek meg.

Könyvbemutató
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodájában (Bánki Donát utca 36. szám) ma 13 órától A gidófalvi Kolcza-tanya című könyvet bemutatja G. Szabó Ferenc, a könyv írója és Kolcza István, a Kolcza család leszármazottja.

Szónokverseny
Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete a március 15-i megemlékező ünnepségre készülve idén is kiírja a Zúg március szónokversenyt. Kézdivásárhelyi oktatási intézményben tanuló középiskolás diákok jelentkezését várják, akik egy elkészített és segédeszköz nélkül elmondott, az alkalomhoz illő, legtöbb négyperces beszéddel jelentkezhetnek.  Idén online szervezik a versenyt, és a március 15-re tervezett műsorban vagy előadásban hangzanak majd el a szónoklatok. A legjobb szónokokat díjazzák. A videóhoz csatolni kell egy rövid bemutatkozást a jelentkező nevével, oktatási intézményének, osztályának és felkészítő tanárának a megnevezésével. Beküldési határidő: február 23., kedd, 12 óra; e-mail-cím: presskezdi@gmail.com.

Online beszélgetés az oltásokról
A koronavírus már egy éve megnehezíti mindennapjainkat, a járvány hatására átalakult az életünk. Sokunkban kérdések és kételyek merülnek fel az oltások működésével és hatásosságával kapcsolatban, ezért a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) online beszélgetést tart annak érdekében, hogy megpróbálják közérthetően összefoglalni és válaszokat adni a felmerülő kérdésekre. Ma 19 órától a Facebookon követhető beszélgetésen dr. Farkas Hunor Pál gasztroenterológus, a kézdivásárhelyi kórházi oltóközpont vezetője, valamint dr. Fejér Szilárd kutató, kémikus, a Pro-Vitam laboratórium vezetője válaszol a felmerülő kérdésekre, és segít, hogy megértsük a védőoltások hasznát, tisztább képet kapjunk ezek működéséről, hatékonyságáról, illetve a lehetőségekről, hogy mikor és hol kaphatjuk meg az oltást. A kérdéseket előzőleg az online eseménynél található űrlapon lehet feltenni. A beszélgetés moderátora Ménessy Kinga Kitty.

Röviden
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat szakembereihez hétköznapokon 8–24 óráig fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címen érhető el.
FARSANGI FELVONULÁS. Február 13-án, szombaton farsangi felvonulás lesz Apácán. 13 órától az óvoda melletti második háztól indulnak. Felvonulás és vacsora lesz, bál nélkül.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Romulus Cioflec utcai Hygea (0267 310 110, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 349
szavazógép
2021-02-10: Közélet - :

Farkas Árpád emléke előtt tiszteleg Orbán Viktor

Farkas Árpád elhunyta alkalmából levélben nyilvánította ki részvétét a gyászoló családnak Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Alább a levelet teljes terjedelmében közöljük.
2021-02-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás