Nehéz mérkőzésre számít a sorozatban öt döntetlent játszó Sepsi OSK vezetőedzője. A csapat szombaton 17 órától az Academica Clinceni ellen lép pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.
A Leo Grozavu és az Ilie Poenaru irányította labdarúgók egyaránt a felsőházi rájátszásba jutásért harcolnak. A két együttest a rangsorban mindössze két pont választja el egymástól, a Sepsi OSK 36 ponttal a negyedik, míg az Academica Clinceni 34 ponttal a hatodik helyen áll. A tavaly októberi odavágóban az Ilfov megyei gárda Cvetelin Csuncsukov és Raul Rusescu góljával legyőzte a vendég székelyföldi csapatot. Az élvonalbeli bajnokságban eddig ötször csaptak össze, egy döntetlen mellett kétszer a háromszéki alakulat, kétszer pedig a Clinceni gyüjtötte be a három pontot. Izgalmasnak ígérkezik a hatodik egymás elleni mérkőzés, hiszen szombaton a pontvadászat második legjobb támadójátéka (Sepsi OSK – 37 gól) és a harmadik legjobb védelme (Clinceni – 20 gól) néz farkasszemet a sepsiszentgyörgyi stadionban.
„Olyan csapat látogat hozzánk, amely ebben az évben, sőt, az előző idényben is többször bizonyította, hogy az egyik legerősebb a bajnokságban. Tapasztalt játékosai vannak, és egy olyan edzője, akinek sikerült egyesítenie a csapatot. Védelemben nagyon jól szervezett együttes, a játékosok erősek, és a pontvadászatban minden ellenfelüknek megfelelő választ adtak. A jelenlegi bajnokságban háromszor szenvedtünk vereséget, ebből egyszer a Clinceni bizonyult jobbnak. Mi is egy nehéz időszak végén vagyunk, ráadásul az utóbbi időben elfelejtettük a győzelem ízét. Többet kell tennünk a siker érdekében, még akkor is, ha egy problémás időszak után jelenleg fizikailag és szellemileg sem vagyunk a megfelelő szinten. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy győzzünk, hiszen hazai pályán játszunk” – nyilatkozta Leo Grozavu vezetőedző.
A 24. forduló programja: * ma: FC Voluntari–FC Argeș (17.30 óra), Craiova–FC Hermannstadt (20.30 óra) * szombat: Sepsi OSK–Academica Clinceni (17 óra), FCSB–Chindia Târgoviște (20 óra) * vasárnap: Medgyesi Gázmetán–Kolozsvári CFR (18 óra), Astra Giurgiu–FC Dinamo (20.30 óra) * hétfő: Aradi UTA–FC Botoșani (17.30 óra), FC Viitorul–Jászvásári Poli (20.30 óra).
Svájci csatárt igazoltak
A Sepsi OSK szerdán közösségi oldalán erősítette meg, hogy megszerezte a svájci Simone Rapp játékjogát. A 28 éves csatár nyárig írt alá a sepsiszentgyörgyi klubbal, egy év hosszabbítási opcióval. A 193 cm magas labdarúgó szabadon igazolható volt, ugyanis felbontotta szerződését a svájci élvonalban szereplő Lausanne-Sport csapatával.
„Új játékos érkezett a Sepsi OSK-hoz. Simone Rapp személyében új csatárral erősítette meg játékoskeretét a Sepsi OSK. A 28 éves svájci játékos 2021 nyaráig kötelezte el magát klubunkkal, egy év hosszabbítási opcióval. Simone Rapp, aki legutóbb az FC Lausanne-Sport játékosa volt, Svájc korosztályos válogatottjaiban is többször pályára lépett. Sok sikert kívánunk új játékosunknak sepsiszentgyörgyi pályafutásához” – olvasható a háromszéki klub közleményében.
Rapp eddigi pályafutása során kizárólag hazájában játszott, korábban az FC Thun, az FC St. Gallen, az FC Wohlen, a Locarno és az FC Basel 21 év alatti csapatában futballozott. A svájci élvonalban 143 mérkőzésen 36 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki, míg a másodosztályban 129 találkozón 29 találatot és 11 asszisztot jegyzett. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.