Életét vesztette egy 24 éves fiatalember abban a közúti balesetben, amely szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt Nagyajta határában, a 131-es jelzésű megyei úton.
A rendőrség tájékoztatása szerint a baróti őrsöt éjjel egykor riasztották, hogy a község határában súlyos baleset történt, egy gépkocsi felborult a mezőn. A helyszínre érkező közlekedésrendészek megállapították, hogy a jármű 21 éves sofőrje a Miklósvár és Nagyajta közötti szakaszon egy veszélyes kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, amely lecsúszott az útról, majd a mezőn felborult. A vezető mellett utazó 24 éves fiatalember – aki nem viselte a biztonsági övet – kirepült a járműből és életét vesztette. A sofőr, valamint a másik utas, egy húszéves lány könnyebb sérülésekkel megúszta, őket kórházba szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy a gépjárművezető ittasan ült a kormányhoz. Ellene gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés, valamint ittas vezetés miatt bűnvádi eljárás indult. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.