Női kosárlabda, Román KupaHatodszor is nyerni tudott a Sepsi-SIC

2021. február 21., vasárnap, Sport

A Szatmárnémeti VSK és a Kolozsvári U legyőzése után megvédte címét a Sepsi-SIC csapata, amely 2015, 2016, 2018, 2019 és 2020 után hatodszor hódította el a női kosárlabda Román Kupát.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

A négy év után Sepsiszentgyörgyről elköltöztetett Final Four szombati játéknapján Zoran Mikes tanítványai végig vezetve, tízpontos különbséggel győzték le a trónkövetelő és házigazda szatmári csapatot, majd vasárnap a kupasorozat döntőjében a kincses városbeli egyetemistákat múlták fölül. A finálé krónikájához hozzátartozik az is, hogy a zöld-fehér mezes lányok a vártnál többet hibáztak, emiatt csak a második félidőben jött ki igazából a két csapat közötti tudásbeli különbség. Kosarasaink számára nem volt egyszerű sétagalopp ez a hétvégi torna, meg kellett dolgozniuk mindkét diadalért, így édesebb ez az újabb kupasiker! Hatszor hajrá játékosainknak, akik győzni és nem utolsósorban küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak, s reménykedjünk, hogy egy újabb bajnoki cím megkoronázza egész éves kemény munkájukat. Szép volt, lányok!

Finálénak beillő elődöntő

A hatodik kupagyőzelmére hajtó Sepsi-SIC címvédőként egyenes ágon került be a Final Fourba, ahol a Szatmárnémeti VSK elleni elődöntőt Zoran Mikes edző a következő összeállításban kezdte: Jovana Pašić, Orbán Nikolett, Annemarie Gödri-Părău, Rebecca Tobin, Rebekah Gardner. A házigazdáknál Claudia Cuic (Pop), Erica Covile, Patricia Bright, Alina Podar és Bria Goss lépett parkettre. Pályaválasztóként 6–0-s sorozattal indítottak a zöld-fehér mezes lányok, a szatmáriak pedig csak két perc elteltével pontoztak először (6–2). Újabb kosárváltás után a mieink összehoztak egy 9–0-s rohamot, és úgy tűnt, a vártnál könnyebb lesz a két csapat közötti harminchatodik találkozó (17–4). A határ mentiek Marina Solopova triplájával szépítettek, majd elkezdtek felzárkózni, s a negyed végére már csak 6 pont volt a hátrányuk (25–19). A második játékrészt szatmári kosár nyitotta meg, s kevéssel később Carla Popescu hárompontosával már csak egy kosárral vezetett a SIC (27–24). A következő percekben több támadást is kihagytak a csapatok, majd Goss büntetőjével már csak két pont választotta el az együtteseket (29–27). Ekkor ritmust váltottak a mieink, akik egy 10–0-s sorozattal tették egyértelművé, hogy ők a jobbik csapat a pályán (39–29). Kosármentes percek után Gardner pontozott, s végül 46–34-es eredménynél vonult öltözőbe a két gárda.

A nagyszünet után is a szentgyörgyiek irányították a küzdelmet, s Mikes edző tanítványai kényelmes távolságba dobták magukat szatmári ellenfeleiktől (59–48). Olykor meg-megvillantak a VSK-s lányok, amivel csak kiegyenlíteni tudták a harcot, de már nem sikerült megtörniük kosarasaink lendületét (63–50). Az elődöntő zárószakaszában 15 ponttal is vezettek Pašićék (69–54), s bár Miguel Lopez tanítványai mindent megtettek, hogy megfordítsák a mérkőzést, de erejükből csak a negyedik játékrész megnyerésére futotta. A vége 77–67 lett a Sepsi-SIC javára, amely harmincadszor nyerve a Szatmárnémeti VSK ellen jutott a kupasorozat döntőjébe. A mérkőzés legeredményesebbje Goss volt a maga 19 ponttal, tőlünk a 17 egységet jegyző Gödri-Părău jeleskedett.

Női kosárlabda, Román Kupa, elődöntő: Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 77–67 (25–19, 21–15, 17–16, 14–17). Szatmárnémeti, Both Katalin Sportterem. Zárt kapus mérkőzés. Vezette: Bogdan Podar, Dragoș Nicolae, Bukuresti László. Sepsi-SIC: Pašić 10/6, Orbán 6, Gödri-Părău 17/3, Tobin 12, Gardner 12/6–Ghizilă, Pavlopoulou, Cătinean 4, Mandache 16/3, Kelemen. Edző: Zoran Mikes. Szatmár: Cuic 14/3, Covile 4, Bright 12, Podar, Goss 19–Popescu 3/3, Kilin, Solopova 15/12, Huțanu, Neagu, Szmutku, Pop. Edző: Miguel Lopez.

Megdolgozott kupagyőzelem

Szombaton a Kolozsvári U 62–47-re verte az Agronómia Bukarest alakulatát, így a Sepsi-SIC játékosai a vasárnapi fináléban a kincses városi egyetemistákkal néztek farkasszemet. A görög Iannis Koukos legjobb ötösét – Korine Campbell, Andreea Fleșer, Alexandra Uiuiu, Ruxandra Chiș és Rashida Timbilla – küldte pályára ellenünk, míg Zoran Mikes nem változtatott előző mérkőzésbeli kezdőcsapatán. A kolozsváriak merészebben kezdték a találkozót, s három támadás után elhúztak 6–0-ra. A szerényebb rajt után Orbán Nikolett, Rebecca Tobin és Rebekah Gardner kosaraival már mi vezettünk (6–9). Mindkét oldalon potyogtak a kosarak, a zöld-fehéreknek pedig nem sikerült meglépniük, és 20–20-szal zárult a negyed. A folytatásban kiélezett küzdelem zajlott a pályán, a 17. perc után kevés időre a Kolozsvár átvette a vezetést (33–32). A válasz gyorsan érkezett, és 35–41-es eredménnyel ért véget az első félidő.

 

 

A fordulás után még kitartott az egyetemisták lendülete, olyannyira, hogy a 25. percben sikerült kiegyenlíteniük (45–45). A kemény szentgyörgyi védekezés ekkorra felőrölte az U-sok támadóerejét, és lassan, de biztosan leszakadt üldözőjéről a Sepsi-SIC (49–62). Az utolsó negyedben lányaink állva hagyták ellenfeleiket, a döntőt a kispadról érkező Kelemen Kincső két triplája zárta (55–83).

A találkozónak két dupla duplázója is volt: a kolozsváriaktól Timbilla 17 pontot és 13 lepattanót jegyezett, a friss hatszoros kupagyőztestől pedig Tobin 11 leszedett labdával és 18 egységgel vette ki részét a Sepsi-SIC vasárnapi sikeréből. A mezőny legeredményesebbjét is a zöld-fehérek adták, miután Gardner 20 ponttal fejezte be a finálét.

Női kosárlabda, Román Kupa, döntő: Kolozsvári U–Sepsi-SIC 55–83 (20–20, 15–21, 14–21, 6–21). Szatmárnémeti, Both Katalin Sportterem. Zárt kapus mérkőzés. Vezette: Dragoș Nicolae, Bukuresti László, Sorin Drugău. Kolozsvár: Campbell 16, Fleșer 10, Uiuiu 4, Chiș 8/6, Timbilla 17–Moldovan, Lazăr (Pop), Popovici, Stoica, Bölöni. Bobar. Edző: Iannis Koukos. Sepsi-SIC: Pašić 7/3, Orbán 7/3, Gödri-Părău 13, Tobin 18, Gardner 20/9–Ghizilă, Pavlopoulou, Cătinean, Kelemen 6/6, Mandache 12. Edző: Zoran Mikes.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 527
szavazógép
2021-02-21: Közélet - :

Halálos baleset Nagyajtán

Életét vesztette egy 24 éves fiatalember abban a közúti balesetben, amely szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt Nagyajta határában, a 131-es jelzésű megyei úton.
2021-02-22: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Keresik a jövő közgazdászait
Idén tizenharmadik alkalommal mérhetik össze tudásukat a magyar nyelven tanuló középiskolások a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete által szervezett Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyén. Február 24-ig várják 9-12-es diákok jelentkezését.