Húszezernél több áldozata van a járványnak

2021. február 23., kedd, Belföld

Ismét háromezer fölé ugrott az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, a kórházban fekvőké és a súlyos betegeké is emelkedett, és magas az elmúlt 24 órában történt elhalálozások aránya is. Az országos közegészségügyi intézet figyelmeztetése szerint az új, jobban fertőző brit vírustörzset már az ország 21 megyéjében, gyermekeken is kimutatták, az új esetek 27,3 százalékát bizonyítottan ez okozza.

A Stratégiai Kommunikációs Törzs február 23-ai jelentése szerint 3382 újonnan fertőzött személyt vettek nyilvántartásba, amivel már 748 711-re nőtt az ismert esetek száma. Az elmúlt 24 órában 32 980 tesztet végeztek el, a járvány kezdete óta pedig 5,9 milliónál többet. Hétfő délelőttől kedd délelőttig 119 halálos áldozatot szedett a Covid-19, így már húszezernél nagyobb a veszteség: 20 013. A legutóbb elhunyt 68 férfi és 51 nő közül csak egynek nem volt társbetegsége. Most is az idősebbek között tarol leginkább a kór: a 70-79 évesek között 41, a 60-69 évesek között 38, a 80 éven felettiek között 29 elhalálozást okozott a koronavírus, de a fiatalabbak sincsenek teljes biztonságban: az 50-59 évesek közül 6, a 40-49 évesek közül 4, a 30-39 évesek közül 1 beteg veszítette el életét emiatt.

Kórházban jelenleg 7463 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 978-an fekszenek az intenzív osztályon, mindkét szám magasabb az előző napinál. A gyógyultnak nyilvánított személyek száma ismét alacsonyabb az újonnan megfertőzötteknél: egy nap alatt 2726-tal lettek többen, összesen pedig 728 252-en szerepelnek a statisztikákban. Elkülönítésben jelenleg közel 50 ezer igazoltan fertőzött személy tartózkodik (553-mal több, mint hőtfőn), karanténban pedig közel 53 ezer (1786-tal kevesebb, mint hétfőn).

A legtöbb új fertőzést ezúttal is Bukarestből (336) és Temes megyéből (287) jelentették, így a fővárosban már 126 918 esetről tudnak a járvány kezdete óta, a Bánság központjában pedig 37 407 esetről. Bukarest – 2,32 ezrelékes fertőzöttséggel – járványtanilag még a sárga övezetbe sorolható, miközben a papírformát tekinte továbbra is Temes megye a legfertőzöttebb (ott 4,1 ezrelék a kéthetes fertőzöttségi mutató), de 169 új esettel Máramaros megye is átlépte a 3 ezrelékes küszöböt és vörös besorolásba került. Háromszéken 19 új fertőzöttről tudnak, ezzel számuk 5860-ra emelkedett, a megye kéthetes fertőzöttségi mutatója pedig 0,68 ezrelék. Hargita megye még mindig jobban áll nálunk, ott 28 új, összesen 6134 esettel 0,57 ezrelékes a fertőzöttség, miközben Brassó megyében 144 új esettel már 31 323 fertőzöttről tudnak, a kéthetes mutatójuk pedig 2,51 ezrelék.

Az elmúlt 24 órában a járványra vonatkozó óvintézkedések megszegése miatt 5528 szabálysértőt bírságoltak meg összesen 947 300 lejre, és 4 bűnvádi eljárást indítottak a betegségek terjedésének megakadályozására vonatkozó törvény megsértése miatt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4540
szavazógép
2021-02-23: Máról holnapra - Farkas Réka:

Kis pénzből Művelt Románia

Nagy nehezen megszületett a kormány idei költségvetési tervezete és megkezdődött a bűvészkedés a számokkal. Sok egyezkedésre, alkura volt szükség, hogy valahogyan összeálljon, mire mennyi pénzt szán a pénzügyminiszterből kormányfővé előléptetett Florin Cîțu kabinetje, és bármennyire próbálják szépíteni a végeredményt, néhány fejezetnél a számok, arányok nagyon árulkodóak. 
2021-02-23: Közélet - Iochom István:

Elutasították Beke István fellebbezését (Székelyföldi terrorvád)

A Konstanca Megyei Törvényszék kedden délelőtt megalapozatlannak ítélte és elutasította Beke István Attila fellebbezését, melyet feltételes szabadlábra helyezéséért nyújtott be – olvasható a bíróságok honlapján délután közzétett végleges ítélet kivonatában. Alapfokon a Medgidiai Bíróság járt el, mely 2020. december 9-én minősítette megalapozatlannak a folyamodványt.