Imahét Kálnokon

2021. február 26., péntek, Nyílttér

Szigyártó András kálnoki református gondnok – számunkra egyfajta falukrónikás – a kálnoki egyházközségben folyó idei imahétről számolt be. Január elején Tóth Anna lelkipásztor egy bibliaórán vetette fel, hogy mit szólna a presbitérium az idei imahét megszervezéséhez, szigorú intézkedések betartása mellett.

  • Fotó: Szigyártó András
    Fotó: Szigyártó András

A presbiterek közül senki nem mondott nemet. A vírushelyzet miatt olyan lelkészeket szólított meg, akiknek nem kell nagy távolságot megtenniük Kálnokig – részletezte a gondnok. A böjtfő vasárnapi, imahétzáró istentiszteletére a Kálnokon élő Albert János tiszteletest kérte fel a lelkésznő szolgálatvégzésre.

A meghívást kapott lelkészek kitettek magukért az igehirdetésben. Hétfő este Józsa Tihamér sepsiszentgyörgy-szemerjai segédlelkész Lukács evangéliuma (41:52) alapján beszélt a templomban megtalált 12 éves Jézusról szóló történetről, a keddi igehirdető Gál Adél Lisznyó-sepsimagyarósi református lelkipásztor volt. Szerdán a Barcaságban született, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen szolgáló fiatal evangélikus lelkészé, Végh Nimródé volt a szó, csütörtökön pedig a bikfalvi református gyülekezetben szolgáló Barti Ferenc Róbert végezte a szolgálatot és biztatta mély hitre a jelenlevőket. Pénteken este Lajos József illyefalvi református lelkész a következő ige mentén prédikált: nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket (Ján. 15:16). Szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezet lelkésze, Péterfi Ágnes végezte a szószéki szolgálatot: „én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”.

Esténként az igehirdetést követően a vallásórás kisgyerekek, az IKE-sek, valamint az énekes nőszövetségi tagok szerepeltek-verseltek. A szombat esti szeretetvendégség elmaradt, viszont az asszonyok összefogtak, és minden templomos igehallgatónak egy kis doboznyi házi süteménnyel kedveskedtek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 2637
szavazógép
2021-02-26: Színház az egész világ - :

„Ez nem munka volt. Szolgálat” (80 éve született Seprődi Kiss Attila)

Nyolcvan éve, 1941. február 17-én született Sepsiszentgyörgyön Seprődi Kiss Attila színész, rendező, a hetvenes években városunk színházi életének meghatározó személyisége.
2021-02-26: Jegyzet - László Zsuzsa:

De minek?

Lehet barátok nélkül is élni, de minek? Számomra az évek során sajnos megszakadt pár igen komoly barátság, biztos, én is hibás vagyok érte, de igazából még nem adtam fel végérvényesen, talán egyszer megértjük, letisztázzuk, hogy mi történt.