Mert valamikor, nem kis ideig, fontosak voltunk egymásnak. Sokszor ki nem beszélt félreértéseken csúszhatnak meg dolgok, de én hiszem, hogy ami sok mindent megélt, sok próbát kiállt történet, az nem szállhat el a semmibe. És mint mondtam, a barátaimmal való borulásért én is felelős vagyok, tudom. Egy kicsit a végeszakadt házasságokra hasonlít ez, két ember rakja össze, és ugyanaz a kettő ront el valamit, többnyire együtt. De most jó élményről szeretnék beszélni mégis.

Az egyik legrégebbi, legjobb barátnőm gondol egyet, beül az autóba, és elég messziről betoppan. Csak… Majdnem két éve nem találkoztunk, akkor én voltam nála. Persze szoktunk beszélni, de van olyan, hogy hónapokig nem keressük egymást, aztán egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy két órája ülünk a telefonon. És mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Így van ez most is. Három napig marad, és nem fogyunk ki a szóból. Beszélgetünk egész nap, és beszélgetünk éjjel, reggel fekszünk, alszunk pár órát és folytatjuk. Nagyon fiatalon kezdtük a történetünket, és remélem, szépen fogunk így „együtt’’ megöregedni.

Amikor bejelenti, hogy ideutazik, olyan izgatottá válok, mint egy első randin, szinte zavarban vagyok, hogy jön, nagyon szeretném, hogy jól érezze magát. Nagyjából tudom, hogy miket eszik, miket nem, de azért rákérdezek, mert hátha változott valami. Persze a válasza: „Azt, amit ti.’’ És amíg itt van, szinte enni is elfelejtünk, na jó, azért nem éhezünk, de főzés és ebéd, vacsora közben (a reggeli értelemszerűen kimarad, ha hajnali ötkor fekszünk) is inkább csak dumálunk. Izomlázig röhögünk és megtisztulásig sírunk. Terápia ez a javából. Nagyon úgy néz ki, hogy szeretjük egymást, sok mindent tudunk a másikról, és mégis, több évtized után vannak újabb felfedezni való dolgaink egymásról. Nem szeretem az érzelgősséget, de ez valami egészen szép. Ajándék volt ez a pár nap, feltöltött, új energiákat adott.

Amikor hazaért, felhívott, és megbeszéltük, hogy még mit nem beszéltünk meg. Aztán én hívtam, hogy hiányzik. Lehet, hogy hetek, sőt, hónapok múlva keressük újra egymást, de tudom, hogy ha éjjel kettőkor csengetnénk a másikra, hogy baj van, reggelig dumálnánk, és ha kell, nemsokára indulnánk.

Lehet barátok nélkül is élni…