Kedden 14.30 órára tűzték ki a kézdivásárhelyi bíróságon a román állam által a pénzügyminisztériumon keresztül az ozsdolai Láros Közbirtokosság ellen 2019. október 22-én indított per tizenkettedik tárgyalását, ami félórás késéssel kezdődött el és halasztással ért véget.
Az ülés alig pár percet tartott: Alexandru Țifrea kijelölt szakértő elkészítette és leadta a szakértői véleményezését, de hogy a perben álló felek tanulmányozhatni tudják annak tartalmát, Vasile Liviu Daniel ítélőbíró a következő tárgyalást 2021. május 11-én 13.30 órára tűzte ki. A tárgyalóteremben jelen volt Pál István közbirtokossági elnök, Lukács Attila, a közbirtokosság munkatársa, a Tekeres Kft. vezetője, három közbirtokossági tag, az alpereseket képviselő két védőügyvéd, valamint a pénzügyminisztérium képviseletében annak egyik jogtanácsosa. A tárgyaláson Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának két konzulja, Fodor Tamás és Percze László is részt vett. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.