Parlamenti cirkuszok

2021. március 5., péntek, Kármentő
Kuti János

A törvényhozásban általában dögunalmas színielőadások zajlanak, amit a választók értetlenül, érdektelenül vagy egyáltalán nem néznek. A honatyák tudják, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, ezért aztán néha előrukkolnak egy-egy előadással, ahogy az a költségvetés tárgyalásakor is történt, bár az is inkább egy rossz bohózatnak tűnt.

Az első részben a drámai hangulat fokozásáért az ellenzékiek még ellenfeleik kartonból kivágott alakját és egy (papír)kaszát is bevittek a terembe. Azt már Csehov óta tudjuk, hogy ha az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor annak valamikor el is kell sülnie. Na már most, ha egy kasza jelenik meg, annak kaszabolnia kellene. Ady Endre még úgy fenyegetőzött, hogy: A Nyár heves s a kasza egyenes. Még szerencsére nálunk éppen fogytán a gyenge tél, viszont a parlamenti vita heves. A kormánypártiak és az ellenzékiek gyilkosan becsmérelték és gyalázták egymást, de tettlegességre nem került sor.

A második részben aztán a szociáldemokraták több játékbabát is bevetettek, amelyeket ajándékba adtak a miniszterelnöknek és Orbannak, azt kiabálva, hogy „Gyerekpénzt, gyerekpénzt!”, amit nem vettek jó néven a megajándékozottak. Úgy tűnik, ez az ajándékozósdi más parlamentekben is divat, mert a magyarban például a Jobbik elnöke, Jakab Péter akart egy zsák krumplit átadni Orbán Viktornak tavaly októberben, sikertelenül.

De térjünk haza, ahol a költségvetési vita alatt a hangulat tovább emelkedett. A miniszterelnök Cîțu azt szavalta: „Megszabadítjuk a költségvetést a szociáldemokrata (SZDP-s) lopástól. Kétségbeesésükben ordibálnak, mert nem lophatnak (tovább)”. Mire az SZDP-vezér azt vágta Cîțu fejéhez: „Nem hiszem, hogy önnél betegesebb hazudozót ismertem volna”.

Az új kormány – különben – halálmegvető bátorsággal esett neki megreformálni Romániát.

A liberálisok nyugdíjemelést ígértek idénre, s ez a miniszterelnök szerint meg is valósult, hiszen 2020-ban igenis megemelték a nyugdíjakat, és így most a jogosultak egész évben többet kapnak, mint a tavaly. Aztán megígérték azt is, hogy eltörlik a speciális, úgynevezett pofátlan nyugdíjakat is. És lám, ennek bőszen neki is estek. Máris megszavazták, hogy csökkentik a kifizetett összegeket saját pótnyugdíjuk eltörlésével, 1,38 százalékkal. (Ebbe még az alkotmánybíróság is beleszólhat, és ha nem jön össze, arról a mostani parlament nem tehet). Megígérték azt is, hogy eltörlik az érdemtelen pótlékokat, amelyeket mobiltelefon és másológép, számítógép használata vagy más ilyen veszélyes eszközökön történő munkálkodás miatt kapnak a dolgozók. És megvalósítják ezt is, igaz csak jövőben. (Esetleg, ha keményebb tél lesz, mint a mostani és majd ha fagy?)

A mostani költségvetési vitacirkusz, amely komédiába hajló előadássá vált, nem hozta a várt végkifejletet, hiszen lehet, hogy sokan remélték, hogy a képviselők összeverekednek. Növelhették volna a nézettséget, ha egymást nemcsak szavakkal gyilkolják. Az ellenzék beterjesztett vagy 3500 módosító indítványt, amelyek általában arról szóltak, hogy pénzt követeltek különféle célokra, amit a kormánypártiak fél kézzel mind-mind félresepertek. (Új seprű jól seper). Most, miután a szociáldemokraták kiestek a kormányzásból, eljött számukra a négy szűk esztendő, és pártfogoltjaik nem kapnak pénzt. Majd ha ismét ők kerülnek hatalomra, akkor mint Ludas Matyi, bosszúból mostani éheztetésükért, háromszor verik el mindezt a jelenleg kormányzó pártokon (és a hazán).

Nem egyedi, ami nálunk a parlamentben történik, sőt, voltak még látványosabb előadások más országok törvényhozásában. Tavaly a török parlamentben verekedtek össze a képviselők, miután egy ellenzéki politikus hazaárulónak és becstelennek nevezte Recep Tayyip Erdoğan elnököt. De történt már verekedés a hongkongi, az ukrán és a kenyai parlamentben is, ahová elmehetnének honatyáink tanulni, és akkor az ottani tapasztalatokat hasznosíthatnák idehaza. Bevihetnének a parlamentbe az akciófilmek jeleneteihez hasonló elemeket, mint a kiütéses győzelem, ami mégis érdekesebb lenne, mint egy egyszerű cirkuszi előadás. Ha a honatyák nem csak papírkaszát, hanem rendes fegyvert (volt, aki azzal dicsekedett, hogy géppisztolya is van) használnának, akkor lehetséges, hogy számuk a 2009-ben tartott népszavazás eredménye által megkövetelt 300-ra csökkenne.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2021-03-05: Máról holnapra - Mózes László:

Kisvárosi tragédia

Nincs béke az országban: több, eredeti demokráciára utaló történés borzolja a meggyötört, türelmét vesztett lakosság kedélyét. Egyrészt felháborító, hogy a csendőrség volt vezetői, azok, akik 2018. augusztus 10-én brutálisan feloszlatták a fővárosi tüntetést, megússzák, nem indul ellenük bűnvádi eljárás.
2021-03-05: Közélet - Hecser László:

Legyen kevesebb hulladék Baróton

Hulladékgazdálkodást érintő kérdések is felmerültek a legutóbbi baróti tanácsülésen: amennyiben a lebomló hulladékot külön gyűjtjük, kevesebb büntetést kell fizessen a városháza, valamint meg kellene oldani az építkezési hulladék jelentette gondot is – hangzott el.