Ukrajna megtilthatja a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban. Az intézkedés az eddigieknél is durvábban diszkriminálhatja a kárpátaljai magyarságot.
Az ukrán elnök rendelete csütörtök este léptette életbe az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) február 26-án hozott határozatát. Ez előírja, hogy a kormánynak a Központi Választási Bizottsággal (CVK) és az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) együttműködésben két hónapon belül elemeznie kell az ukrán jogszabályokat a kettős, illetve többes állampolgárságot érintően, és meg kell állapítania: okoz-e jogi kockázatot valamely állami, politikai pozíció betöltése az ország számára az ukránon kívül más állampolgársággal is rendelkező személy esetében.
Ezt követően a kormánynak hat hónapon belül törvényjavaslatokat kell a parlament elé terjesztenie mérlegelésre, amelyekben már szerepel, mely politikai tisztségek, állami funkciók, stratégiai intézmények vezetői posztjának betöltése nem megengedett kettős, illetve többes állampolgárok számára, különösen az államtitkokhoz való hozzáférés lehetősége miatt.
Az elnöki rendelet a gyakorlatban a kelet-ukrajnai orosz-ukrán kettős állampolgárokat célozza, de rendkívül súlyosan érinti a kárpátaljai magyarságot, a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével ugyanis az összes határon túli magyar közösség közül arányaiban Kárpátalján éltek a legtöbben.
Bár hivatalosan most sem lehet tudni, hogy kinek van akár a KMKSZ-ben (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), akár az UMDSZ-ben (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség), akár egy kárpátaljai falu képviselő-testületében magyar állampolgársága, az ukrán titkosszolgálatnak most már a jogi eszközei is megvannak arra, hogy ezt felderítse.
Hasonlóan vélekedett az Alapjogokért Központ elemzője is, Koskovics Zoltán szerint a magyar kisebbség fogja megszenvedni Ukrajnában a kettős állampolgárok tisztségektől megfosztását. Tudomása szerint olyan eljárás is tervben van, amely betiltaná a kettős állampolgárságot.
A szakértő azt mondta: Ukrajnában rengeteg a kiskirály, és ezek egymással harcolnak a befolyásért és hatalomért. Úgy tűnhet, a kettős állampolgársággal kapcsolatos változtatások az oroszok elleni küzdelem miatt szükségesek, de „él a gyanúperrel”, hogy a valós ok az oligarchák elleni harc. Koskovics Zoltán szerint ezt azért nem kommunikálja az ukrán állam, mert ha valóban az oligarchikus rendszer felszámolása a fő cél, akkor „sötétben kell tartani a célpontokat”, különben az oligarchák összefognak, és Volodimir Zelenszkij elnökségének „vége lesz”.
Úgy véli, bár az ország hangoztatja a nyugati nyitás fontosságát, valószínűleg az ukrán politikai-gazdasági elit tisztában van azzal, hogy az ország euroatlanti integrációjának jelenleg nincs realitása, az ország nincs abban az állapotban, hogy akár az Európai Unió, akár a NATO tagja lehessen.
Arra a kérdésre, hogy milyen károkat okozhat a kárpátaljai magyarságnak a tervezett változtatás, az elemző azt mondta, miközben a valós célpont nem a magyar kisebbség, az igazi károkat ők fogják elszenvedni. Hozzátette: az ukránok nem veszik figyelembe, hogy a tervezett változtatás milyen nehézséget fog okozni a kárpátaljai, magyar nemzetiségű ukrán állampolgároknak.
Arra a felvetésre, hogy a tervezett változtatást azzal indokolják, a kettős állampolgárságot ne lehessen felhasználni Ukrajna gyengítésére, Koskovics Zoltán közölte: Ukrajna igen súlyos konfliktusban áll Oroszországgal, az ország területi épsége, integritása valódi veszélynek van kitéve, és az nem elítélendő, hogy ezt külön lépéssel védeni akarják. A szakértő azonban nem tartja őszintének ezt a kommunikációt, mert véleménye szerint elsősorban ukrán belpolitikai harcról van szó.
A 100–150 ezres magyar kisebbség nem fenyegetheti Ukrajna területi épségét – jelentette ki, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kisebbség vezetői is gyakran elmondják, nincs ilyen törekvésük.