Orbán Viktor miniszterelnök rövid Facebook-videóban ismertette azokat az intézkedéseket, amelyekkel a március 8-án életbe lépő kéthetes korlátozások miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozókon és munkavállalókon segít a magyar kormány.
„Valóban, a következő két hét nehéz lesz, hiszen az eddig működő üzletek közül többeket be kell zárni, és a szolgáltatások is szünetelni fognak” – mondta a kormányfő. „Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén” – hangsúlyozta.
A támogatások közül a következőket emelte ki a miniszterelnök: 50 százalékos bértámogatást kapnak a most két hétre felfüggesztett szolgáltatásokban dolgozók, például a fodrászok, kozmetikusok, bolti eladók; a munkáltatói járulékot erre a hónapra nem kell fizetniük; az önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő üzletek bérleti díjait márciusban nem kell fizetniük a vállalkozóknak; az átalányadósok, katások, kivások adóit március hónapra elengedik.
A miniszterelnök szombaton két videóüzenetben arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát.
„Az életünket most két párhuzamos folyamat határozza meg. Egyfelől tömegesen oltjuk azokat, akik regisztráltak és a vírus ellen vakcinát kértek. Másfelől újult erővel támad a vírus harmadik hulláma. A célegyenesben vagyunk, most azért kell zárnunk, hogy minél hamarabb nyithassunk. Mindenkit arra kérek, regisztráljon, kérje a vakcinát, kérje az oltást, és akkor a beoltottak száma gyorsabban fog növekedni, mint amilyen erővel a vírus támad” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vakcinainfo Extra első részében.
„Az oltás továbbra is önkéntes, csak azokat tudjuk beoltani, akik regisztrálnak” – tette hozzá a kormányfő a videósorozat második részében. „Eddig 2 816 554 honfitársunk regisztrált. Oltunk, mindennap oltunk. Ezen a hétvégén is, sőt, még húsvétkor is oltani fogunk. Ezen a hétvégén elérjük az egymilliós beoltotti számot. A terv szerint, amiből dolgozunk, 2,5 millió ember lesz beoltva Magyarországon április elejére. Május elejére több mint 4,5 millió, és utána a 7–8 milliós számot is elérjük, ha regisztrálnak elegen és kérik a vakcinát. Kérem, tegyék!” – zárta szavait.
Magyarországot elérte a járvány harmadik hulláma, jelentősen megugrott az újonnan azonosított fertőzések és a koronavírus-megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma. A koronavirus.gov.hu jelenése szerint szombat reggelig egy nap alatt 7269, vasárnapig pedig 6201 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma a szombati jelentés szerint 146 volt, a következő 24 órában pedig 108, többségében idős, krónikus beteg halt meg.
Vasárnap reggelre az aktív fertőzöttek száma 114 632-re emelkedett. Kórházban 7445 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 778-an vannak lélegeztetőgépen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.