Fennállása 55. elsőségének megszerzésével a skót Glasgow Rangers egyedüli éllovassá lépett elő azon a világranglistán, amelyet a bajnoki címek száma alapján tart nyilván a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Az IFFHS az után tette közzé friss lajstromát, hogy a román Ianis Hagit is foglalkoztató Rangers idény közben, már vasárnap megnyerte a skót bajnokságot azzal, hogy legnagyobb riválisa, a második helyen álló Celtic csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként. A tabellán 88 ponttal első csapat előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára a szezon hátralévő hat fordulójában.
A Rangers története során 55. alkalommal lett bajnok, így a skót öröklistán néggyel előzi meg a Celticet, az abszolút világrangsorban pedig az 54 végső sikerével eddig vele holtversenyben álló északír Linfield elé került. Rajtuk kívül még az uruguayi Penarol (52) és a Celtic (51) gyűjtött be félszáznál több bajnoki címet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.