A statisztikai intézet csökkentette a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedésre vonatkozó adatot, így a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest a február közepi gyorsjelentésben közölt 5,3 százalékos bővülés helyett.
A statisztikai intézet a 2020. évi negyedik negyedév éves összevetésére vonatkozó adatait is módosította, így a hazai GDP a nyers adatok szerint 1,4 százalékkal csökkent 2019 utolsó három hónapjához mérten, míg a gyorsjelentésben korábban 1,5 százalékra számítottak. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított érték szerint a visszaesés 1,8 százalék volt, míg korábban 1,7 százalékot vártak. Ugyanakkor tavaly egész évben a GDP változatlanul 3,9 százalékkal zsugorodott a 2019. évi adathoz mérten. A mostani kiigazítások ellenére a hazai gazdaság váratlanul jól teljesített 2020-ban, hiszen a járvány elején az elemzők 7–8 százalékos gazdasági csökkenésre számítottak, az Európai Bizottság pedig még február elején is 5 százalékos visszaesést valószínűsített, a román kormány pedig 4,4 százalékos GDP-csökkenésre számított január közepén. Idénre 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, az államháztartási hiány pedig várhatóan eléri a 7,16 százalékot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.