Nehezen mozdul a sepsiszentgyörgyi Farm utca korszerűsítése: habár az önkormányzat az elmúlt években többször is tervbe vette a felújítását, ez mindig elmaradt, és most is csak jövőre ígérik a munkálatok megkezdését. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint azonban idén végre valóban egyenesbe kerülnek.
Az utca egy szakasza (a Pacé oldalában levő víztartály alatti rész) a szemerjai közbirtokosság tulajdonában volt, és az önkormányzat nem eszközölhet beruházásokat a más területén. Csereberélni kellett, de megoldották, most folyik a telekkönyveztetés – magyarázta az elöljáró.
Ha ez megvan, frissíteni kell az utca korszerűsítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt, ehhez azonban előbb el kell fogadni a város költségvetését, ami szintén nem holnap lesz, hiszen az állami költségvetést március 8-án hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
Ezek után hirdetik meg a közbeszerzési eljárásokat, amelyekhez megint idő kell, hiszen nem csupán aszfaltozni kívánnak, hanem teljes felújítást végeznek, amelynek során a csatornázást, esővíz-elvezetést, gáz-, villany- és távközlési rendszert, illetve a járdákat is ki kell építeni.
Tóth-Birtan Csaba úgy látja, jövőben rajtolhatnak a munkálatok. Hozzátette: a szomszédos Jókai Mór utcában tavaly sikerült rendbe tenni az árkokat, biztosítani a víz lefolyását, így a Farm utcai lakóknak sem kell rettegniük minden esőtől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.