A több mint egy órát emberhátrányban játszó Porto a hosszabbításban betalált, így a Juventus hiába nyert 3–2 arányban, búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Idegenbeli győzelme után otthon a döntetlen is elég volt a Borussia Dortmund együttesének, amely a BL idei kiírásában hazai pályán továbbra is veretlen.
Jól kezdett a Juventus, azonban a Porto hamar rendezte sorait és veszélyes ellentámadásokat vezetett, majd húsz perc után büntetőből szerzett góllal vezetéshez jutott. A torinói csapatot megzavarta a gól, feszülten, rengeteg hibával játszott, és az első félidőben tehetetlen volt a portugál gárda feltolt védekezésével. A fordulás után nagyot változott a meccs képe, a Juventus gyorsan egyenlített, majd emberelőnybe került, és még a félidő közepe előtt Federico Chiesa második találatával átvette a vezetést.
A rendes játékidő folytatásában nagy fölényben volt a hazai együttes, viszont nem tudott újra betalálni, így a hosszabbítás következett. A ráadás első felében kapkodó és durva volt a játék, a másodikban viszont egy szabadrúgásból Sérgio Oliveira ismét gólt rúgott, amire hiába válaszolt gyorsan a Juventus, a két idegenben szerzett gól a Porto továbbjutását eredményezte.
A Borussia Dortmund–Sevilla mérkőzést a házigazdák kezdték kedvezőbb helyzetből, mivel három hete idegenben nyertek, ennek megfelelően a Sevilla volt aktívabb, ám nem tudta bevenni a Dortmund kapuját, majd még az első félidőben Erling Haaland betalált és vezetéshez juttatta a német csapatot. A norvég sztárcsatár a második játékrészben büntetőből tovább növelte az előnyt és eldöntötte a párharcot. A spanyol gárda a hajrá előtt szépített, fordítani viszont nem volt esélye, második találatát az utolsó pillanatokban szerezte.
Eredmények, nyolcaddöntő: Juventus–FC Porto 3–2 (gólszerzők: Chiesa 49., 63., Rabiot 117., illetve Sérgio Oliveira 19. – tizenegyesből, 115. / összesítésben: 4–4), Borussia Dortmund–Sevilla 2–2 (gsz.: Haaland 35., 54. – tizenegyesből, illetve En Nesziri 69. – tizenegyesből, 90+6. / összesítésben: 5–4).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.