Nehéz lett volna megmondani 1848 márciusában, hogy hol is „csinálják” a magyar politikát. Az országgyűlés Pozsonyban ülésezett, de az érdemi döntések nem ott, hanem Bécsben születtek. A magyar főváros Pest-Buda volt – vagy, ahogy már ekkor is emlegették, Budapest. De Pesten csak a legfelsőbb bíróság, a Kúria, Budán csak a Magyar Királyi Helytartótanács és a Magyar Királyi Kamara székelt a maga unalmas hivatalnokaival. Március 15-én azonban kiderült, hogy a város az elmúlt évek során mégiscsak az ország egyik politikai központjává vált. Itt tömörült a nemesi és polgári értelmiség elitje; azok a költők, írók, publicisták, színészek, festők, akik munkásságukkal néha a hivatásos politikusoknál is nagyobb hatással bírtak a közéletre.

Mindezért március 19-ére, a József-napi országos vásár napjára – francia mintára – a fiatalok Rákos-mezején nagygyűlést és bankettet akartak szervezni, aláírásgyűjtéssel. Az Ellenzéki Kör idősebb vezetői országos, gondosan előkészített akciót akartak. A bécsi forradalom hírének megérkezte után azonban a Pilvax ifjai úgy döntöttek, hogy önállóan cselekszenek. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidats János, Sükey Károly, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Jókai Mór elhatározta, hogy másnap érvényt szerez a Tizenkét pont közül az elsőnek, a sajtószabadság követelésének, s a többinek éppen ezáltal: cenzori engedély nélkül kinyomtatják a Tizenkét pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt.

Március 15-én reggel Petőfi és társai a szemerkélő esőben indultak el a Pilvaxból a közeli egyetem felé. Előbb az orvoskar, majd a politechnikum (mérnöki intézet) hallgatói, végül a jogászok csatlakoztak tömegesen a menethez. Az ifjúság egybegyűjtése után immáron mintegy kétezren folytatták útjukat a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utcába, Landerer Lajos és Hecke­nast Gusztáv nyomdájához. Petőfi, Vasvári, Jókai, Irinyi, Degré Alajos és Vidats János követelte Landerer Lajostól, a nyomda tulajdonosától, hogy nyomtassa ki a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. – „Lehetetlen, nincs rajta a cenzori engedélyezés” – mondta Landerer. A fiatalok megdöbbentek. Landerer azonban a segítségükre sietett, s odasúgta nekik: „Foglaljanak le egy sajtót”. Erre Irinyi odalépett az egyik géphez és kijelentette: „E sajtót a nép nevében lefoglaljuk”. Mire Landerer csak annyit mondott: „Erőszaknak ellent nem állhatok”. A nyomdászok pedig lelkesen megkezdték a Tizenkét pont és a Nemzeti dal kiszedését és kinyomtatását. A nyomda előtt összegyűlt sokaság boldogan kapkodta szét a több ezer, még nyomdafestékes és az esőtől nedves példányt.

Délután három órakor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd a tízezres tömeg a pesti Városházához vonult, s rábírta a tanács tagjait is, hogy csatlakozzanak a Tizenkét pont követeléseihez. Forradalmi választmány alakult, majd a még nagyobb tömeg a hajóhídon át megindult Budára, hogy az országos végrehajtó hatalom legfontosabb kormányszékével is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa várbeli börtönéből a jobbágyfelszabadítás egyik legkövetkezetesebb szószólóját, a röpiratai miatt bebörtönzött Táncsics Mihályt.

A délután folyamán elterjedt hírek ellenére a Helytartótanács nem mert katonai erőszakot alkalmazni, hanem elfogadta a Tizenkét pontot, Táncsicsot szabadon bocsátotta, s eltörölte a cenzúrát. A rab Táncsicshoz maga a felesége lépett be először az örömhírrel: „Nincs többé cenzúra!” A börtönt elhagyó írót a kapunál bérkocsi várta, amelyet ezúttal nem lovak húztak át Pestre, hanem maga a rabszabadító tömeg. Este a Nemzeti Színház díszelőadása ünnepelte a forradalom győzelmét.
Bécs forradalma kétségkívül a legjobbkor jött a magyar liberális ellenzéknek. A Kossuth beszéde alapján formulázott felirati indítványt ugyanis a felsőtáblán elfektették, s az udvarhű arisztokraták tömegesen utaztak Bécsbe, hogy lehetetlenné tegyék a felsőtábla összehívását. A Kossuth kíméletlen ellenfelének számító Széchenyi ekkor még arra is felajánlkozott, hogy teljhatalmú királyi biztosként katonai erővel lép fel a reformellenzék ellen. A bécsi forradalom azonban megváltoztatta a helyzetet. Március 14-én a főrendek elfogadták Kossuth felirati javaslatát, s másnap, március 15-én országgyűlési küldöttség vitte azt Bécsbe.

Pest forradalma – ellentétben Párizséval, Bécsével és Berlinével – vértelen forradalom volt. Maga a forradalom azonban még kevés lett volna az átalakulás keresztülviteléhez. Az eredmények rendszerré formálásához, törvényesítéséhez a Kossuth felirati javaslatával Bécsbe utazó országgyűlési küldöttség sikerére volt szükség. A március 15-e reggelén, a pesti eseményekről még mit sem tudva elinduló küldöttség egyik legfontosabb célja az volt, hogy az uralkodó nevezze ki teljhatalmú helytartóvá unokaöccsét, István nádort, miniszterelnökké pedig Batthyány Lajos grófot; illetve, hogy tegyen ígéretet az országgyűlésen alkotandó reformtörvénycikkek szentesítésére. A március 17-én kiadott királyi leirat azonban csak István nádor kinevezését tartalmazta, Batthyányét egyelőre nem, s csak arra szólította fel a nádort, hogy a felelős minisztérium hatásköréről szóló és más törvénycikkeket terjessze fel. Kossuth és Bat­thyá­ny azonban ekkor rávették a nádort, hogy megkapott helytartói teljhatalmával élve nevezze ki miniszterelnökké Batthyányt. Ez március 17-én megtörtént, s István nádor még azt is elérte, hogy a király rögtön jóváhagyja e lépését. Az országgyűlési küldöttség bécsi útjának sikerét már a pesti forradalomról érkező hírek is elősegítették.

Hermann Róbert