A magyar sajtó története című, Szabolcsi Miklós által főszerkesztett trilógia második kötetéből (Akadémiai Kiadó, Budapest 1985), A sajtótörvény című fejezetből idézünk az alábbiakban, kapcsolódva Petőfi Sándor 1848-as naplójából a sajtószabadság március 15-i „kivívásáról” a 7. oldalon közölt részletekhez.
A polgári sajtószabadság ügye nem zárult le a pesti forradalom győzelmével. Az elv törvénybe foglalásáig, szabályos formák között, még egy kissé hosszabb folyamatnak kellett eltelnie, több szakaszban, nem kis küzdelmek között.
Az első, ideiglenes szabályozás attól a kormányszéktől származott, amelynek az új, polgári államban meg kellett szűnnie. (…) A helytartótanácsnak ez az ideiglenes szabályzata, amelynek addig kellett érvényben maradnia, „míg a törvényhozás rendelkezend”, az első szakaszban kimondta, hogy „a sajtó minden megelőző censura nélkül, szabadon működik”. A továbbiakban viszont a rendelet „a sajtó kicsapongásai és visszaéléseinek kellő megtorlása végett” előírta, hogy a kinyomott sajtótermékből, amelyért mindig készítője felelős, egy példányt meg kell küldeni az e célra kijelölt, 25 tagú bizottság elnökének. E bizottság azután, ha az adott terméket sajtóvétségben elmarasztalandónak tekinti, az ügyet a bírósághoz továbbítja. (…)
Az új, polgári nemzeti állam berendezését, a sajtó ügyével együtt, természetesen még ezután, a pozsonyi országgyűlésnek kellett törvénybe foglalnia. (…) A forradalmi Pest, mint utóbb is kitűnt, elég erős volt ahhoz, hogy a liberális nemeseket előrelendítse és támaszt adjon Kossuthnak a nemesi jobbszárny és Bécs vonakodásával szemben. Ahhoz viszont természetesen nem volt elég erős, hogy az irányítást saját kezébe vegye át a nemességtől. (…)
Pozsony és Pest e belső feszültsége, ellentéte magyarázta meg, hogy az országgyűlés mindjárt ezután, március 20-án, éppen a sajtótörvény ügyében szinte váratlanul szűkkeblűnek mutatkozott. Pest hatása e téren nem annyira előrelendítő, mint inkább ellenállást keltő erőként érvényesült. A szabad sajtót elsősorban a márciusi ifjak, a pesti radikálisok tartották a maguk legfőbb eszközének, amely, ha kell, a nemesi liberálisokkal szemben is felhasználható. A pozsonyi nemesek viszont, a pesti forradalmi hírektől megriadva, éppen ezért ezt a sajtószabadságot, amelyet korábban maguk is sokat emlegettek, most mint a radikalizmus ellenük is fordítható, fő fegyverét igyekeztek a maguk szempontjából, vagyoni cenzus segítségével, lehetőleg veszélytelenné tompítani. (…)
A sajtótörvény javaslata, amely az országgyűlési „röpíven” Pestre március 22-én délelőtt érkezett, a legnagyobb felháborodást váltotta az alig egy hete kivívott sajtószabadság szülővárosában. (…) Hogy mennyire, az az egyébként korántsem radikális Pesti Hírlap mindjárt ehhez fűzött, saját kommentárjából is kitűnt: „A törvényhozás tagjai, úgy látszik, nem ismerik az itteni mozgalmak nagy jelentőségét.” Ezért is jó lenne, ha az országgyűlés Pestre tenné át székhelyét, „mielőtt valami közjogi organisatióhoz fogna”. Itt ugyanis más a légkör. (…) Ez a sajtótörvény „sok részben rosszabb állapotot idézne elő az irodalomra nézve” a március 15. előttinél. (…)
A pesti városháza tanácstermében aznap délután 3 órakor megnyílt közgyűlésen az ismét felolvasott javaslat „rendkívüli ingerültséget idézett elő”. A roppant számú hallgatóság, amely „még a szomszéd termeket, előcsarnokokat, sőt a felvezető lépcsőzeteket” is elfoglalta, „még felolvasás közben”, tehát a tulajdonképpeni tárgyalás előtt, „zajosan követelte” a javaslat megégetését. (…) A nyilvános megégetésre, bár Vasvári és Nyáry ellenezte, a városháza előtti Szabadság téren, a tömegben még a felszólalások alatt sor került. Végül, Nyáry javaslatára, úgy döntöttek, hogy Pulszkyt futárként, egy határozott hangú felszólítással, azonnal Pozsonyba küldik Batthyányhoz. „Miniszterelnök Úr!” – kezdődött az irat. „Mit e város lakossága a sajtó felszabadításával mártius 15-ikén dicsően kivívott, azt a törvényhozás… tökéletesen lerombolni indul”. (…)
A módosításokat mind a kerületi ülés, mind március 24-én az országos ülés egyhangúlag elfogadta. (…) A főrendek március 28-án még néhány kisebb jelentőségű módosítást javasoltak, amelyekhez részben az alsótábla is hozzájárult március 31-i üzenetében, amely után a szöveget a felsőtábla is elfogadta. Az uralkodói szentesítésre április 7-én került a sor, miután félretették az egy-két részletkérdésben még mindig akadékoskodó magyar kancellária, illetve az államkonferencia ellenvetéseit. A szentesített törvényt 1848. április 11-én hirdették ki. Az új sajtótörvény 1. paragrafusa leszögezte, hogy „gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti”. Utána persze egy sor további paragrafus e szabadságnak korlátokat szabott. (…)
A 48-as sajtótörvényt a radikálisok oldaláról e módosított, enyhített formájában is megszületésétől kezdve sok bírálat érte. (…) Petőfi június végén a Radical Kör megbízásából készített előterjesztésében leszögezte: „egyesültünk a valódi és feltétlen, minden kaucziótól ment sajtószabadság kivívására”, mivel a március 15-én kivívott sajtószabadságot „a pozsonyi nemesi gyűlés zsarnoki törvényei által megbuktatá”. (…)
Petőfiék elképzelése egy új, jobb sajtótörvényről természetesen jóval demokratikusabb, haladóbb volt, mint a liberális nemesek elég szűkkeblű polgári sajtószabadsága. De hangsúlyoznunk kell, hogy ez utóbbi is polgári sajtószabadság volt. Olyan, amelyet a polgárosodó, a polgári átalakulást vezető nemesség saját érdekeinek feláldozása nélkül elfogadhatott, de amely a feudális rendszer gyakorlatától alapvetően különbözött, és amely mégis igen lényeges fordulatot hozott.