A képviselőház honvédelmi és közrendészeti bizottságában is szóvá tette Kulcsár-Terza József RMDSZ-színekben megválasztott MPP-s képviselő, hogy George Simion AUR-os képviselő terroristának nevezte az RMDSZ-t és a magyarokat a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából, de levélben a miniszterelnöktől és a belügyminisztertől is magyarázatot kért arra, hogy mindez hogyan lehetséges egy európai államban.
Kulcsár-Terza József veszélyesnek és súlyosnak értékelte Simion március 13-i sepsiszentgyörgyi kijelentését, főként, hogy egy parlamenti képviselő szájából hangzott el. A bizottságban két kérdést tett fel: elsőként azt, miként lehetséges, hogy egy terrorista szervezet tagja a Romániát vezető kormánykoalíciónak, másodszor pedig azt, hogy hol van a bomba, hol vannak az áldozatok. Meglátása szerint egy demokratikus országban nem lehet ilyen súlyos állításokkal dobálózni, és azt kérte a bizottságtól, intézkedjenek.
A román pártok képviselői hallgattak, csak az AUR küldötte, Mircea Chelaru javasolta, hogy tisztázza Simionnal, ha valami nem tetszik – mondta el Kulcsár-Terza József, aki hangsúlyozta, úgy érzi, nem lehet szó nélkül hagyni a magyar közösség terroristává nyilvánítását. Felidézte azt is, hogy március 15-én, a parlament plénuma előtt Dan Tanasă (szintén AUR-os képviselő) ugyanezt tette politikai nyilatkozatában.
Az RMDSZ-es képviselő kitért a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Fórumának elmúlt napokban nyilvánosságra került 12 pontos követeléslistájára is. Tárgyalást kérnek, de mi sem teszünk egyebet – mondotta –, jólétüket pedig ne az itt élő magyarságon, hanem a mindenkori román hatalmon kérjék számon. Az Európa Tanács 1993/1201-es ajánlásának alkalmazását régóta kéri az erdélyi magyarság is – tért ki a lista 5. pontjára, és veszélyesnek, kommunista megnyilvánulásnak minősítette a visszaszolgáltatott ingatlanok újraállamosítását követelő pontot.
Kulcsár-Terza József képmutatónak nevezte Klaus Iohannis államelnök március 15-i üzenetét is, mint fogalmazott, előbb bocsánatot kellett volna kérnie tavalyi, magyarokat sértő kijelentéseiért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.