Jelentősen visszaszorulóban van a koronavírus járvány Izraelben a világelső szinten magas átoltottság nyomán – jelentette a helyi média tegnap.
A vasárnap elvégzett 47 986 koronavírus tesztből mindössze 669 bizonyult pozitívnak, ami 1,5 százalékos arány. Legutóbb november közepén, a harmadik hullám izraeli megjelenése előtt mértek hasonlóan alacsony számot. Nachman As, a koronavírus ügyeiben illetékes állami megbízott az egyre javuló adatok mellett is óvatosságra intett, a maszkviselés és a távolságtartás fontosságát hangsúlyozta, különösen mert a közeljövőben tömegeket megmozgató események lesznek Izraelben: először kedden a parlamenti választások, majd a pészah nyolcnapos ünnepe és a muzulmán ramadán. Az egyre kedvezőbb számokat a gyors és hatékony oltási kampány révén érték el, ugyanis a közel 9,4 milliós Izraelben már 5,2 millió embert beoltottak 9,7 millió dózis oltóanyaggal, és már 4,3 millió ember a zöld útlevél használatára is jogosult, vagyis legalább két héttel korábban oltották be másodszorra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.