A magyar–lengyel barátság napja alkalmából videobeszélgetést folytatott Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar köztársasági elnök tegnap este.
A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében azt írta: a két elnök a tanácskozás során felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket, és több aktuális európai és nemzetközi kérdést is megvitattak, beszéltek továbbá a koronavírus-járványról. Az Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a magyar–lengyel barátság napjává. „Azóta mindkét országban megünneplik, évente váltakozó helyszíneken nagyszabású államfői programmal köszöntik a két nemzet immár ezer évre visszatekintő, sok szempontból páratlanul szoros kapcsolatát”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.