Vasárnap volt a bábszínház világnapja, és e jeles nap ürügyén próbáltunk betekinteni a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház háza tájára. Sajnos, az erre a napra tervezett, A fehér macskahercegnő című új előadásukat az időközben életbe lépő vörös forgatókönyv miatt kénytelenek voltak lemondani, de pénteken részt vettünk A fák titkos szíve című előadáson és egy ahhoz kötődő drámapedagógiai képzésen. Péter Orsolya társulatvezetővel is beszélgettünk a legújabb fejleményekről.
Mivel vasárnap délután 3 fölé emelkedett az utóbbi két hétben jegyzett koronavírusos esetek ezer főre vetített száma, a bábszínház is későbbi időpontra halasztotta a Nagy Lázár József által rendezett, A fehér macskahercegnő című előadását, melynek egy héttel ezelőtt tartották a bemutatóját.
Péter Orsolya lapunknak elmondta, hogy sajnálattal vették tudomásul a koronavírussal kapcsolatos legújabb híreket és korlátozásokat, annál is inkább, mert a járványhelyzet miatt egy másik produkciójukat sem tudták még bemutatni, mely tavaly készült „kirakat-előadás” formájában. A 14 éven felülieknek szóló előadást Örkény István egypercesei alapján állították össze Részeg halottakat nem szolgálunk ki címmel, és valójában éppen azért találták ki ebben a formában, hogy a jelenlegi körülmények között is működhessen a bábszínház. A színészek a színház kirakatában, ablak mögött játszanának, az épített szabadtéri nézőtéren pedig csupán 12 néző férne el, mégsem kaptak még engedélyt az előadás bemutatására. A sárga forgatókönyv ugyanis lehetőséget ad a korlátozott nézőszámú beltéri előadásokra, de megtiltja a szabadtéri gyülekezést, esetükben meglehetősen abszurd ez a helyzet.
A pénteken és szombaton is játszott A fák titkos szíve című produkciójuk nem csak a kicsiket célozza. Ezzel kapcsolatosan a társulatvezető és a rendező, Pál-Gecse Ákos is hangsúlyozta: a bábszínház nem korosztályfüggő, nem a színház kicsinyített vagy lebutított változata, hanem egy különálló műfaj, mely gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. A péntek esti előadáson többnyire felnőttek ültek a nézőtéren, de amint az előadás utáni beszélgetésen kiderült, rendkívül izgalmas volt számukra a produkció.
A Prezsmer Boglárka dramaturg, színházpedagógus által vezetett drámapedagógiai képzés első részében a darab fontosabb témáit járták körül a résztvevők különböző játékos foglalkozások során, majd az alkotók meséltek az előadás készítéséről. Mint elhangzott, az egész világegyetem bele van gyúrva ebbe a bábjátékba, hiszen tele van jelképekkel, szimbólumokkal. A képzésen pedagógusok, csoportvezetők, ifjúsági és közművelődési szakemberek vettek részt.
A bábszínház világnapján mindig próbált rendhagyó ötletekkel előrukkolni a Cimborák Bábszínház. Néha árvaházból vagy az idősek otthonából toboroztak közönséget, máskor ők vitték ki előadásaikat a perifériára. Valójában idén is rendhagyóra alakult a programjuk: kénytelenek voltak bezárni ezen a napon.