Dokumentumfilmmel, könyvvel, fényfestéssel és videóklippel is megemlékezik a budapesti Görög Intézet a görög szabadságharc kitörésének kétszázadik évfordulójáról.
Március 25-én ünneplik a görög szabadságharc kitörésének 200. évfordulóját, amely egyben a modern kori Görögország megszületésének is ünnepe. 1821. március 25-én lázadás robbant ki a Peloponnészoszon, amely általános törökellenes felkeléssé szélesedett. Akkor hangzott fel először a Szabadság vagy halál!, a függetlenség jelmondata. A görög nép kilenc évig tartó harcot vívott, hogy az ország több mint négy évszázados oszmán megszállás után elnyerje szabadságát és függetlenségét – közölte a Görög Intézet.
A bicentenárium alkalmából a Görög Intézet több nagyszabású projekttel készül. Magyarországon élő görög származású művészek előadásában videóklipet készítettek a görög himnuszról magyar és görög nyelven, emellett A görög szabadságharc 200. évfordulójára címmel a napokban kétnyelvű könyv jelenik meg, amely tartalmaz egy korabeli vers- és prózagyűjteményt.
Budapest görög szíve címmel 52 perces dokumentumfilm készült a magyarországi első görög diaszpóra történetéből, amely átível a 19. századon. A film a pesti görögök Budapest metropolisszá válásában betöltött szerepéről, Széchenyi István és báró Sina György görög bankár barátságáról szól, továbbá arról is, hogy mi volt a szerepük a görögöknek a Lánchíd és a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttében. A Nemzeti Múzeum épülete március 25-én, csütörtökön a görög zászló színeiben fog pompázni az évforduló tiszteletére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.