Az egy hónapos tavaszi vakáció az egészségügyi minisztérium kérése volt, amit a járványhelyzettel indokolt, de egyelőre csak tárgyalnak az oktatással kapcsolatos javaslatokról, hivatalosan nem módosították a tanév szerkezetét – közölte tegnap Sorin Cîmpeanu. Az oktatási miniszter kedd délután még azt mondta, hogy a tanévet nem hosszabbítják meg, este azt, hogy két héttel később lesz a tanévzárás, tegnap délelőtt pedig azt, hogy erről még nincs döntés, ma ül össze a társadalmi párbeszéd bizottság, amely minden javaslatot szívesen fogad, ami jobb, mint az oktatási minisztériumé.
A diákszervezetek és a szülők egy része ugyanis tegnap felháborodottan reagált arra, hogy ismét megkérdezésük nélkül hoznak őket is érintő döntéseket. A Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozó Rareș Voicu, az országos diáktanács elnöke szerint az egy hónapos szünet kiveszi a ritmusból az alig egy hónapja iskolába járó tanulókat, és nem szavatolja, hogy otthon fognak ülni. A szülők egy része ugyan egyetért az újabb iskolabezárással, mert félti a gyermekét a koronavírus-fertőzéstől, de sokan sérelmezik, hogy a vakáció idejére a törvény nem biztosít számukra 75 százalékban fizetett szabadnapot, és nem mindenki tud egy hónapi szabadságot kivenni.
Mindezekre az oktatási miniszter úgy reagált, hogy lehet alternatív javaslatokat is tenni, amelyeket majd csütörtökön megvitatnak. Sorin Cîmpeanu úgy véli, hogy az érettségit is, valamint a nyolcadikosok képességvizsgáját is meg lehet tartani a tervezett dátumokon, a második félévet pedig elég lenne egy héttel meghosszabbítani, vagyis június 25-éig, amennyiben ezt a javaslatot elfogadják a társadalmi partnerek; ez esetben az elmaradt órákat öt szombati napon lehetne bepótolni. Cîmpeanu szerint az alternatív javaslatok megfogalmazásakor figyelembe kell venni, hogy az április 2-ától május 4-éig tartó, több mint egy hónapos tavaszi vakációra járványügyi megfontolásokból van nagy szükség.
Ha tovább nő a koronavírusos megbetegedések száma, az iskolákat illetően is tenni kell valamit – jelentette ki Klaus Iohannis államfő, aki a jelenlegi helyzetben – mikor amúgy is sok gyermek kényszerül távoktatásra, a fertőzések száma pedig egyre növekszik – elfogadhatónak tartja az oktatási miniszternek a tavaszi vakáció két részének összevonására tett javaslatát, mert „így kiküszöbölünk egy jelentős tényezőt a vírus terjedésének szempontjából”. Hozzáfűzte: tudatában van annak, hogy ez a helyzet ismét bonyodalmat okoz a szülőknek, de úgy véli, „semmiféle áldozat nem lehet túl nagy, ha a gyermekek egészségéről van szó.”