Putyin újraválasztható

2021. március 25., csütörtök, Világfigyelő

Harmadik, végleges változatában megszavazta az orosz parlament alsóháza tegnap a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva Vlagyimir Putyin elnök előtt a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.

Az orosz alkotmány tavaly július 1-jén megszavazott módosítását megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte az „egymást követő” kitételt, ugyanakkor lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.

A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben – akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott –, majd 2008 és 2012 között az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként. Ebben az időszakban Oroszország elnöke Dmitrij Medvegyev volt, majd ismét Putyin került az államfői hivatalba, az elnök mandátumát pedig időközben hat évre meghosszabbították. A 2018-ban megtartott választás megerősítette ebben a tisztségben. Az elnök mindeddig nem jelentette be egyértelműen, hogy indulni kíván-e a 2024-ben esedékes elnökválasztáson.

A tegnap elfogadott törvénymódosítás értelmében nem választható újra orosz államfővé, aki két ciklus erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. A változtatás értelmében ez a megkötés nem vonatkozik arra az elnökre, aki a tavalyi alkotmánymódosítás idején hivatalban volt, vagyis az ő esetében semmissé válik a korábbi mandátumok általi kötöttség.

A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1362
szavazógép
2021-03-25: Világfigyelő - :

Merkel beismerte tévedését

Be kell ismerni és ki kell javítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa elleni védekezésben elkövetett hibákat – mondta Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben, bejelentve, hogy mégsem rendelnek el teljes zárlatot a húsvéti ünnepek napjaira.
2021-03-25: Világfigyelő - :

Törökország új alkotmánya

Recep Tayyip Erdoğan török államfő tegnap Ankarában bejelentette, hogy országa a jövő év első felében tervezi bemutatni a múlt hónapban kilátásba helyezett új alkotmánytervezetét.