A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön avatták fel szombaton az 1990. márciusi véres román–magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékművét.
A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott, felhergelt román parasztokat szállító autóbuszok és teherautók Marosvásárhelyre jussanak.
Semjén Zsolt ez alkalomra küldött üzenetében – amelyet Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasott fel – a magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. Semjén szerint az emlékmű azt bizonyítja, hogy „magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”.
Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. „Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (...) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel”. Hozzátette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt.
A magyar belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990. márciusi jelszót: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez, és leszögezte: „a magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is”.
Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást.
1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták az RMDSZ székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket.
Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.