Mai ülésén kinevezte a kormány Kovászna megye új prefektusát, Ráduly Istvánt – Uzon község polgármesterét – az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete februárban nevesítette a tisztségre. A kormányülésen elfogadott határozatokat taglaló tájékoztató szerint magyar prefektust neveztek ki Hargita megyébe is, ahol az USR-Plus pártszövetség által jelölt Szabó Zsolt vezeti majd a kormánybiztosi hivatalt, és magyar, RMDSZ-es alprefektusa lesz Bukarestnek is, Buday Richárd Tibor személyében.
Ráduly István 52 éves, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára. Jogi végzettséggel rendelkezik, vidékfejlesztésből és turizmusból doktorált. Több mint tíz éve szerezte meg a magas köztisztviselői státust, 2004-ben választották meg először Uzon község polgármesterének. Ez idő alatt sikerült olyan eredményes csapatot kialakítania, amelynek tagjaival számos pályázatot bonyolítottak le, ezáltal jelentősen modernebb lett a település. Fontosnak tartja javítani a prefektusi intézmény és az önkormányzatok közötti viszonyt, hogy növekedni tudjon a dekoncentrált intézmények hatékonysága, amelyből nemzetiségtől függetlenül a háromszéki emberek nyerhetnek. Célja, kiegyensúlyozott munkakörnyezetet teremteni és a szakmai szempontokat érvényesíteni, a fenntartható fejlődést szorgalmazni és segíteni – olvasható az RMDSZ tegnapi közleményében.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke Ráduly nevesítésekor jelezte: az előző években megromlott a viszony az önkormányzatok és a prefektúra között, jelölésével eddig a szakmai vonalat szeretnék visszahozni, hogy a prefektúra olyan intézmény legyen, amely az önkormányzatok partnere és amelynek elsődleges célja az együttműködés és az építkezés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.